Halloween különkiadás

Sziasztok pajtikák!
MUHAHAHAHAHAHAAAAAA!!!!!
Jó, lenyugodtam! Vagyis, nem igazán... Halloween van, én egy órát se aludtan úgy huszonnégy órája, de sebaj :'D
Most is, mint mindig, adódtak bökkenők, aminek következtében három részre kellett bontanom ezt a kis ünneplést, így kisebb adagokban, de megkapjátok az ígért sztorikat :) Orsi ír nekünk egy jó kis történetet, arra viszont még kicsit várnunk kell, mert ő is megcsúszott, ahogy én is. Most hoztam nektek zenét, egy novellát és a kérdéssort, no meg holnap is kaptok egy novellát és Orsié pedig utána érkezik :D
 Jó borzongást kívánok! >:D

~Otthon faragott Fogatlanos töklámpás figyel rátok :D~

Többen kértétek az oldalon játszott zenét, úgyhogy most gondoltam, adok nektek egy linket (érdekesség, hogy ez a zene nekem megvolt, aztán nem találtam a neten, így visszatöltöttem)

A muzsika közben, ami az oldalon is fut, pedig vessetek egy pillantást a kérdőívre. Nagyon örültem, ugyanis rendkívül jókat kérdeztetek, és szerencsére majdnem mindre volt konkrét válaszom :D

Dancing Snowflake kérdezte:

-A karaktereid viselkedése, személyisége kizárólag a filmbeli alakokon és a te fantáziádon alapul, vagy vannak dolgok (gesztusok, helyzetek, stb), amelyeket a valóságból vettél át?

Nem, a karakterek teljesen eredeti és fantázia alapon működnek, a való életből szinte sosem válogatok elemeket, valamiért nekem ez a kettő teljesen külön van. Nagyon ritkán egy-egy jelenetet egy valós tájon alapozok, de az borzasztóan ritka :D

-A halloween számodra elsősorban beöltözést, egy jó szórakozást jelent, vagy inkább a kulturális, esetleg vallásos megközelítés áll hozzád közelebb?

Érdekel a kulturális része is, de első sorban a beöltözős alakítások :D Úgy vagyok vele, hogy ha már tartom, akkor tudjam az alapjait is, ami egyértelműen a kulturális oldal, de a vallási részének bevallom nem fektetek nagy igényt. Az nem igazán az én világom.

-A sárkányok emberi formában való megnyilvánulásaikra emlékezni fognak majd esetlegesen bekövetkező visszaváltozásuk után is? Az általuk elmélyített kapcsolatok kihatnak a lovasok egymással való viszonyára? (Pl Böff és Töff ,,eltávolodása" az ikrek önállósodására, stb)

Szerintem, ha jól megnézitek, a sárkányok alig változtak, csak kicsit jobban kibontakoztak :D Viszont minden kapcsolat, ami kialakult, hatással lesz egymásra.

Ha hirtelen Hibbant szigeten találnád magad a csapat tagjaként, milyen sárkányt képzelnél el a társadként? Kivel lennél jóban? Kivel néznétek egymásra ferde szemmel? Milyen fajta küldetésben (hely, körülmények, cél, stb szempontjából) vennél részt a legszívesebben?

Hát, őszintén szólva nekem ízig-vérig éjfúria mániám van, de ha figyelembe vesszük, hogy abból a sárkányfajból egy élő példányt ismerünk, talán a homokrémet választanám, ami nálam a második helyezett :D Hablattyal, Halvérrel nem nehéz jóban lenni, az ikrek és Takonypóc pedig olyan ingadozó karakterek (hol röhögsz a beszólásaikon, hol a Valhallába kívánod őket), viszont nem feltétlenül komolyan vehetőek s érdekes módon Asztrid az, akivel valószínűleg nem mindig tudnánk elviselni egymást. Őszintén szólva nekem az a véleményem, hogy ugye nagyon sokan szeretik Asztrid karakterét, mert erős és határozott. De elég nagy eséllyel sokaknak változna a véleménye, ha szemtől szemben kéne valamit megtárgyalni vele, nagyon sokan akadályba ütköznének. Mert az ember nehezen tűri, ha valaki keményen lehúzza a véleményét és esetleg figyelembe se veszi. Asztrid pedig pont ez a kategória, így sokak önbizalmát el tudná ásni. (De ez csak az én meglátásom, mielőtt valaki engem akar elkaparni :D)

Draggg Dragongem kérdezte:

Ki/mi hatására kezdtél el blogolni?

Húha, hát ezért a válaszért igen mélyre kellett ásnom, de megérte. Eleinte tervben sem volt az internet közönségével megosztanom a történeteimet, csak a saját szórakozásomra írtam otthon, teljesen rendszertelenül. Szüleimnek és a mamámnak köszönhetem, hogy addig unszoltak, míg meg nem nyitottam a blogot, és azóta is hálás vagyok nekik ezért, mert ők voltak az első olvasóim és kritikusaim is, akiktől rengeteget tanultam erről, s nem mellesleg ha ők ezt nem szorgalmazzák, akkor sosem ismertem volna meg ezt a csodálatos és lelkes közönséget, mint amilyenek ti vagytok srácok J

Mi a kedvenc jeleneted a HTTYD-ből?

Egyszerű kérdésnek tűnik, de nem az :D Mint igazi HTTYD fan, azonnal rá kell vágnom, hogy az összes percét átéltem és imádtam, amióta ismerem. Viszont ha tényleg ki kell emelnem valamit, akkor az az első film orrérintős jelenete, a meghatósága és szavak nélküli meséje miatt. Imádtam azokat a jeleneteket, mikor egy szó sem hangzott el, mégis csodás motívumokkal haladt a történet, és szerintem ettől lett teljesen egyedi :D No meg a befejező pillanat (a lábelvesztős jelenet), ami először le is sokkolt, de akkor jöttem rá igazán, hogy mennyire zseniális egy film :D A második rész legszebb és legmeghatóbb jelenete címet pedig Fogatlan visszacsábításos pillanatához kötném, ugyanis ott Hablattyal együtt sírtam :’) („te vagy a legjobb barátom, a LEGJOBB  BARÁTOM”)

Hogyan írod a részeket? (körülmények,hely)

Na, hát az egy rituálé :’D Rengeteg minden kell hozzá, hogy sikerüljön, és ha csak az egyik is hiányzik, romlik a minőség, amit én magam látok :D Először is, valamiért mindig éjjel tizenegy és hajnali három közt jön az ihletroham, ilyenkor nekem teljes csend kell, a szobámban a kis sarkom, a  gépem (másik gépen nem megy), nyitott ablak, és a természet hangja :D Szerencsémre külvárosi vagyok, ezért szinte semmilyen éjszakai városzaj nincsen. Csak végszükség esetében kezdek fejezetírásba fényes nappal (éjfúria effektus :D).

Mi a kedvenc sárkányod?

Az éjfúria... Meg az éjfúria. Meg… meg még több éjfúria. Egy éjfúria kupac. Egy éjfúria kolónia :333 De az éjfúriák legéjfúriábbika, Fogatlan, akiért konkrétan ölni tudnék :D

Mi a kedvenc halloween-i jelképed? (tök,szellem,stb.)

Öhm… Az válasz, hogy nem tudom? :’D Úgy az egész :D

Magdolna Fekete kérdezte:

Mikor és miért döntötted el, hogy blogolni kezdesz?

Draggg kérdései közt volt egy hasonló, az nagyjából passzol ide is :’D

Mindig is érdekelt a rajz és az informatika, vagy valaminek a hatására kezdtél el velük különösebben foglalkozni?

Hát… A rajz mindig is a foglalkozásaim közé tatozott, mindig meg akartam mutatni vizuálisan a  gondolataimat, de legfőképp a történeteimet ezért alap volt, hogy ez lesz az egyik, amit megpróbálok tökélyre fejleszteni :D Az informatikát pedig elengedhetetlennek találtam a mai világban, habár én nem abba részébe és úgy szeretek belefolyni, amit és ahogyan azt én tanultam, inkább a művészi oldala ragadott meg, mint a videó készítés és digitális rajzolás. (na meg persze néha napján rám jön a kockaság XD)

Mennyi történetet tervezel még írni?

Hát ööö…. sokat :D A szám folyton változik, de sose csökken, ez egy szerencse, azt hiszem. Teljesen sajátok közül úgy öt-hat vár még rátok, amik teljesen komplettek vázilag, csak még le nem írottak, illetve van még egy tucat, amiben „vendégszerepelek”, de ezekről egyenlőre nem nyilatkozok J

Hogyan fog hatni Hablatyékra, ha Fogiék visszaváltoznak sárkánnyá? Pozitívumként vagy negatívumként (eseteleg mindkettőként) fogják megélni?

Talán a legjobb válasz az, hogy mindkettőként, hiszen mindkét alaknak megvannak az előnyei és hátrányai, és ezek olyan dolgok, amik nem működnek egyszerre. Ez egyébként jókora dilemmát is fog okozni/okoz szereplőinknek.

Dagur valamikor visszatér még? *-*

Bizony :D nem is akárhogy. Nekem egyébként egyik kedvencem.

És végül: Tervezed, hogy a sztoriban feltűntetsz még a sorozatokból(Daguron kívül) esetleg a 2.filmből valakit? Pl.Hanga, Drago, Mala... (CsirkeXD)

Igen, jönni fognak még szereplők, például a Grimborn (sajnálom, nem tudom a magyar nevüket használni, nekem Grimborn marad és kész, ahogy Hablaty Haddock is Hablaty Haddock :D) testvérek egész biztos, a többiek még kétségesek.

És végül, de nem utolsó sorban az első novella, s egy zene, amit hetvenszer meghallgattam, miközben írtam. Ajánlom olvasáshoz.

Gyerünk pajti…

Rohantam. Tudtam, hogy nincs időm, hogy mindjárt utolérnek. És akkor szétmarcangolnak. Nem maradna más utánam, csak az emlékem. Ha egyáltalán még él valaki, aki emlékezne rám. Kicsi rá az esély, az ember mégis reményekből táplálkozik. Él, mert hiszi, hogy még életben kell maradnia. Az én esetemben a mellettem loholó Fogatlan az, akiért ki kell tartanom, s megszaporáznom a lépteimet, hogy végre eltűnhessünk erről az istenverte szigetről.

Gyerünk pajti.

Nem, ez nem Hibbant. Nem a sziget, ahol felnőttem. Nem az erdő, amiben oly sokat barangoltam. Nem a hely, ahol Fogatlan és én örök barátok lettünk.

Bár úgy érzem, amilyen erővel ez a pusztítás terjed, sokáig mi se leszünk biztonságban. Lassan eléri a számkivetetteket, ahonnan továbbterjed Hibbantig. Szörnyű és keserű vég, amely a világ ezen eldugott pontjáig is elért. Nem tudjuk, mi okozta, nem tudjuk, honnan jött. Csak az biztos: ha akár csak egy karcolást szerzel a fertőzöttektől, te magad is azzá válsz. Gyilkossá, tudatlanná, akin nem fognak a nyilak, akit nem éget a tűz, s nem lehet megölni. S csak egy dolog érdekli: az éhsége.

Azt hittem, tudom mire vállalkozom. Úgy gondoltam, a vész hallatán idejövök és sárkányos módszerekkel elintézem. De ezek nem emberek többé. Csak az emberekkel lehet tárgyalni, szörnyekkel már nem. Próbáltunk harcolni, de esélytelen volt. Csak abban reménykedem, hogy minél hamarabb kijutunk az erdőből és felszállhatunk. A fákon ugyanis nem tudunk átrepülni, legalábbis félig sérült farokszárnnyal nem. Fogatlannak azzal kellett kivédenie imént egy támadást, és csupán szerencséje volt, hogy az emberszörny (Minek nevezzem? Minek nevezhetném? Élő… De nem él, hiszen nem fog rajta fegyver… Mégis mozog…) a piros faroklapátjára és annak fémvázára harapott rá, ezzel félig szétcincálva. Fogatlan jobb ötlet híján kirántotta azt az állkapcsa közül, és futott, ahogy a lába bírta, ahogy én is, már vagy öt perce.

Gyerünk pajti, rohanj.

Meg akartam állni, hogy helyrehozzam, lecseréljem neki, de ezek mindenhol ott vannak. Bármelyik fa mögül előbukkannak, bárhonnan előúsznak, mintha éreznék a szagunkat, akár az állatok. De a nyakamat teszem rá, hogy egy ember messze nem olyan jó érzékszervekkel rendelkezik, mint ők.

De ők is emberek… Falusiak. Férfiak, nők… néhány gyerek, ami sokkoló. Hova lett az a sok tizenéves? Kicsi gyerek? Mi történt itt, amiért ők halomszámra ölik most egymást? Pontosabban azokat, akik még nem betegek. Nem értem a jelenséget, mégis most csak a túlélés jár a fejemben, nem a megértés.

El kell vinnem innen Fogatlant, hazamenni, szólni, hogy el kell tűnnünk a vidékről… Még gondolni is fáj… Látni a szemünk előtt, még ha csak képzeletben is, hogy egy falu mennyiségű viking hajóra száll, s új otthont keres magának, egy szigetnyi sárkányt szabadjára eresztve… És mi lesz, ha a hajón alaki betegnek bizonyul? Akkor mindenki élete veszélyben lesz…

Gyerünk, pajti, meg ne állj.

Fogatlan mordult egyet, aztán hirtelen lefékezett. A keskeny kis úton velünk szembe is csoszogott egy csapat… nevezzük élőhalottnak. Megtorpantam, s hiába próbáltam halk lenni, úgy lihegtem, hogy az messziről kiszúrható volt. Sípolt a tüdőm, meg kellett támaszkodnom. Nagyon régóta szaladtam, ahogy Fogatlan is, bár rajta ez kevésbé látszott.

A csoszogók észre fognak venni, tudom. De nem tudtam gondolkodni. Elfogyott az erőm, fáradt voltam, nem kaptam levegőt. Legszívesebben lefeküdtem volna itt helyben. Aludtam volna néhány órát. De erre esély sem volt. Lassan másfél napja talpon vagyok, futok, rohanok, s keressük a rejtekhelyeket Fogatlannal.

Nem reagáltam időben, épp ezért mikor észhez tértem, már egy fa tetején voltam, Fogatlan mancsai közt, aki még a számat is befogta. Eltakart minket szárnyával, s még levegőt se vett. Tudta, hogy csak így óvhat meg. Az élőholtak nagyon lassan lépkedtek el alattunk, egyiknek sem jutott eszébe felnézni.

Gyerünk pajti, kibírjuk.

Ez volt az egyetlen szerencsénk ma.

Óráknak tűnő percek után ismét a földön kötöttünk ki, a lehető leghalkabb mozdulatokkal. Leporoltam magam, megráztam a fejem, hogy visszanyerjem józanságom, majd letérdeltem barátom farokszárnya mellé. Javítható, ezt fejben máris kijelentettem magamban, s menten felmértem, mi is kell hozzá. Talán néhány szerszám, tű, cérna és egy anyagdarab, bármi, ami elég erős. Finoman lecsatoltam róla, a hónom alá csaptam.

- A falu úgy tíz percre van innen pajti. Elég sokan vannak ott, tudom – barátom homlokára csúsztattam kezem, hogy megnyugtassam, hiszen a falu szóra menten aggódva mordult párat -, de nincs más esélyünk, muszáj odamennünk, különben nem tudunk elrepülni innen.

Gyerünk pajti, nem is olyan nehéz.

Hitt nekem. Ugyan egész lénye tiltakozott ellene, hogy engem abba a gyilkos méhkasba vigyen, mégis megtette. Muszáj volt neki.

El se hittem akkor, hogy gond nélkül eljutottunk a faluig. Szinte lehetetlenség volt az is, hogy egész a kovácsműhelyig osontunk a földön kúszva, hangtalanul, s ott is egy asztal alatt megbújva nyúltam ki néha a fölöttem lévő tárgyakért. Elemeltem így egy kalapácsot, egy varrókészletet, ami a bőrt is vitte, s végül valami anyagot is, amit elég erősnek véltem. Épp a váltónak megfelelő tárgyért nyújtottam a kezem, mikor arra ráfogott egy másik, szürke, fekete alvadt vérrel borított halott kéz. A sápadt képű hörgött, húzta maga felé a megszorított csuklómat, én pedig nyikkanni se mertem. Most meghalok, ez volt az első gondolatom. Ekkor viszont felébredt bennem az életösztön, s kirántottam a karom a halálból, s egyetlen rúgással ráborítottam az asztalt. Erre persze az összes arra csoszogó felkapta a fejét, s botladozó rohamtempóban indultak meg felém. Arcukon megjelent az éhség.

Én pedig eddig bírtam lélekjelenléttel. Sokként ért, hogy rám támadtak, a szíven kalapált, levegőt alig kaptam. Ha Fogatlan nincs ott, a vacsorájuk lettem volna.

Felkapott, a hátán terültem el, s éreztem, hogy rohan. Tágra nyílt szemekkel bámultam a rohanó fákat.

Gyerünk pajti, siessünk.

Össze kell szednem magam. Muszáj, vagy itt ragadunk és akkor végünk. Ülő helyzetben szenvedtem magam, s míg Fogatlan megpróbált elmenekülni a helyről, én a hátán ülve igyekeztem összerakni a farokszárnyat, ami a mozgásban lévő sárkányom nyergében nem volt a legegyszerűbb.

Alig hittem el, hogy Fogatlan képes volt egy órán át futni megállás nélkül, nagy sebességgel.

Gyerünk pajti, te erős vagy.

A holtak lassan elfogytak, lemaradtak. Pont volt annyi időnk, hogy összeszereljem a farokszárnyat és egy apró pihenő után felszállhassunk. Lepattantam a hátáról a szirt szélén, s miközben ő kimerülten ledőlt s elernyedt, hogy bírja majd a repülést, én a faroklapátjához léptem, s elkezdtem felpakolni rá a mű részét.

A csuklóm szúrt. Végül is, nagyon gyors voltam, őrült sebességgel raktam össze a szerkezetet és a váltót is beállítottam. Azt hittem, ezért fáj…

Utána rájöttem.

Gyerünk pajti… ezt is kibírod…

Ekkor már álltam, halott sápadtan, verítékben úszva. Tudtam mit kell tennem. Fájt, szörnyen fájt. Mégis tudtam. Ő a legfontosabb az életemben. Meg kell tennem ezt érte. És ha én is fontos vagyok neki, ő is megteszi, amit kérek majd tőle.

Vissza letérdeltem. Állítottam megint a farokszárnyon, hogy most maga is tudja használni. Hallotta az indokolatlan kattanást. A fülei égnek álltak. Felpattant, rám nézett. Én pedig mellette térdeltem, s ott ült az arcomon, hogy most tisztában vagyok vele: kellemetlen meglepetést okoztam.

- Sajnálom pajti… Tudom, mi egyek vagyunk. Mindent együtt csinálunk, mindig egyre gondolunk… De most ezt neked kell megtenned, egyedül. El kell menned, Fogatlan. Valahova, ahol biztonságban leszel. – hangom el-elakadt. Lassan felhúztam a ruhám ujját. Egy karmolás nyom volt a csuklómon, aminek környéke kékülni és szürkülni kezdett.

Fogatlan tudta, hogy ez azt jelenti: most elveszített. Láttam a szemében gyűlő könnyeket, az arca meg-megrándult. Ez talán valamiféle hüppögés nála.

Nyugodt voltam, nem tudom, hogy miért. Elfogadtam volna? Vagy még fel se fogtam? Akárhogy is, már az egész karom és a vállam is foltos volt, tudtam, hogy menthetetlen vagyok. Nem fogtam fel, csak mikor Fogatlan zokogásban tört ki.

- Me-menned kell, pajti… Fogatlan, idenézz rám, hallod? Meg kell tenned értem! A-ahogy még valamit… Kérlek, szűntesd meg ezt… ne… nem akarom megvárni, míg én is olyan leszek, mint ők…

Fogatlan a fejét rázta. Képtelen lett volna rá, ártani nekem. Mégis muszáj volt megtennie, de ezt nem fogadta el.

Találkozott a tekintetünk.

Az enyémben félelem, az övében fájdalom.

Állát megemelte, ahogy én is.

Gyerünk pajti…

Vess véget ennek…

Képes vagy rá…

Csak egy tiszta lövést…

Nos, ennyi lett volna a mai műsor, s hamarosan csatlakozik a két lemaradt vagon is a száguldó vonatunkhoz :D Addig is, faragjatok tököt, pihenjetek, hiszen ez a hét arról szól :D (ugye mindenkinek szünete van ezen a héten?)