A Halálének dala

2015. február 28., szombat

2. fejezet - A bajkeverő tojás

Sziasztok!
Elnézést a nagy késésért, de ellenem dolgozik az internet. Kicsit betegeskedve, de hoztam a második fejezetet.
A rajzok sajátok, kérlek engedély nélkül ne másold!
Légyszi, kommenteket kérek! :)

Jó olvasgatást!

2.fejezet

Ösvény a jégben
Thor mindenféle előjel nélkül kavargó hóvihart küldött a csendes kis Hibbant szigetre az éj folyamán. Így hát másnap reggel ki kellett ásni az alacsonyabban lakókat a saját házaikból. Senki sem értette ezt a meglepetését a vihar istenének.
Pléhpofának is neki kellett feszülnie az ajtónak, hogy kijuthasson otthonából azon a reggelen, pedig ők aztán tényleg a falu egyik legmagasabb pontján laktak.
Hablaty éppen erre a dörömbölésre ébredhetett fel, mert a bejárati ajtó alighogy kinyílt, mikor ő a szemét törölgetve lesomfordált a lépcsőn és megcsapta az a vérfagyasztó hideg.
Az éjjel ő is hallotta a vihar érkezését, s amikor felkelt volna megnézni, Fogatlan épp azt a pillanatot választotta, hogy a másik oldalára forduljon, ezzel betakarva Hablatyot az egyik szárnyával. A fiú ugyanis a sárkánnyal aludt - pontosabban eredetileg virrasztani akart mellette, ezzel is jelezve, hogy őt nem lehet lerázni, de hamar elnyomta az álom.
Most viszont kelletlenül letelepedett, s fáradtan hozzálátott a reggelijéhez. Pléhpofa újra becsukta az ajtót, majd leült fiával szemben, viszont ő nem nyúlt az ételhez, csak nagy komoran nézett Hablatyra.
- Öhm... 'Reggelt, apa - kezdte Hablaty, s próbált természetesen viselkedni. Bár tudta, hogy apja hallgatása valójában a vihar előtti csend.
Pléhpofa elkomorodott.
- 'Reggelt, fiam. Mond csak, nincs valami mesélnivalód?
- Mi... miről meséljek, apa?
A főnök itt még jobban ráncolta a szemöldökét.
- Jól tudod, nem történhet semmi e faluban úgy, hogy én ne tudnék róla - mennydörögte. - Tegnap este felkeresett Takonypóc apja és beszámolt nekem arról a kis balesetről. De kiszámolom helyetted fiam, hogy aznap az volt a második ilyen kis baleset.
Fogatlan, aki a kandalló előtt feküdt, most felmordult, ínyéből kipattantak a fogai. Hablaty - nagy megdöbbenésére - eddig észre sem vette, hogy ott van.
- No, no, no, ne is tagadd! - szólt rá a főnök Hablatyot megelőzve. - Igen, mérges vagyok rád, mert a főnök fiának sárkánya nem viselkedhet így!
Hablaty megpróbálta menteni a helyzetet, mielőtt újabb veszekedés tör ki.
- Apa... - itt Fogatlan újra szisszentett, már egy kicsit indulatosabban, szinte dacosan feleselve. Hablaty hátrafordult a széken, s hozzá intézte a következőket - Ez egyáltalán nem segít...
- Hablaty, ha te nem regulázod meg őt, majd akkor megteszem én!
Pléhpofa fia felállt az asztal mellől indulatában.
- De hát tegnap este is azon voltam!
- Nem sok sikerrel, mint ahogy azt mindketten látjuk.
Hablaty újra leült. Nem akart tiszteletlen lenni, mert tudta, hogy abból talán még nagyobb baj lesz. Pléhpofa már kétszer majdnem száműzte az összes sárkányt a szigetről, s mindkétszer valahogy így kezdődött az egész.
- Jó rendben, igazad van. Majd... majd kitalálok valami mást...
- Remélem is, Hablaty, különben...
- Szerintem hagyjuk a "különben"-t...

***

Hablaty két óra múlva szabadult el otthonról. A hidegre való tekintettel ő is kabátot és kesztyűt húzott, s egy valamivel melegebb csizmát mint amit addig viselt.
Valójában szívből utálta, ha a szigeten havazott, esett az eső, vagy csak szimplán sár volt; ezek ugyanis igen nagy harcban állnak a vaslábával, s a tegnap esti elcsúszása csak egy kis ízelítő volt, hogy mi vár rá majd ilyen helyzetekben.
 De a főellensége az időjárási elemek közül kétségtelenül a jég volt, s amikor lenézett otthona ajtajából, elfogta a keserűség: a ház előtti lépcsőn ugyanis vastagon állt a csonttá vált víz.
Hablaty sóhajtott, majd magát bíztatva nagyon lassan learaszolt a lépcső feléig, ahol bekövetkezett volna az elkerülhetetlen hanyatt-vágódás, ha Fogatlan nem kapta volna el a grabancánál.
- Köszönöm, pajti - fordult sárkányához a viking fiú. - Tudod, ezt az időjárást nem nekem találták ki.
A szárnyas hüllő mosolygott. Hablaty sejtette - vagy legalábbis nagyon remélte -, hogy talán most már elmúlt az idegessége, és valószínűleg a sárkány ennek a zord időjárásnak a közeledtét érezte, azért volt ekkora méregzsák. Fogatlan valójában egyáltalán nem volt nyugodt. Ugyan olyan feszült volt mint eddig, csak ezt igyekezte nem tudatni barátjával, sőt senkivel.
Hablaty barátja vezetésével megtette maradék útját a lépcsőn, majd amikor megkönnyebbülten felsóhajthatott volna, hirtelen éktelen visítás ütötte meg a fülét, próbára téve a dobhártyáját.
A vikingek körében akkoriban nagy újdonság - és mondhatni divat - volt a síléc, hiszen ezzel egyszerűbb volt közlekedni a dimbes-dombos helyeken.
Hablaty balszerencséjére az első síelni próbáló egyed e szigeten - s nem kimondottan tehetséges e tárgyban - Takonypóc volt. Az enyhén nagydarab fiú nagy sebességgel - szó szerint fékezhetetlenül - száguldott épp főhőseink felé. Hablatynak annyi ideje sem volt, hogy felfogja a jelenséget, Takonypóc egy "El az útból!" kíséretében el is tarolta, mint tekegolyó a bábukat. Csakhogy Hablatynak volt annyi esze, hogy nem repült el lendületből, hanem inkább az ütközés pillanatában belekapaszkodott Takonypóc mellényébe, s végül a hátán kötött ki.
- 'Reggelt, Habaty! - kiáltotta bele a süvítő szélbe, kicsit sem odaillően Takonypóc.
- Meg vagy te huzatva?! Vigyázz!


Ha eddig nem gondoltuk, hogy Hablatyot általában kerüli a szerencse, akkor elmondom, hogy a sziget halraktára felé tartottak, aminek ajtaját épp most tárták ki. A két fiú hatalmas kiáltások kíséretében szárnyak nélkül repült be a helységbe, felborítottak két halas kosarat, s mire észbe kaptak, már heringekben és tőkehalakban úsztak.
Hablaty ülő helyzetbe vágta magát a padlón, majd rettegve nézett Takonypócra, aki tőle nem messze hason feküdt a kupac tetején. A fiú felemelte a fejét.
- Mi van, mit nézel? - vonta kérdőre Hablatyot.
Hablaty csak rámutatott, pontosabban a sisakjára. Takonypócnak, csak lassan esett le a dolog: egy Rettenetes Rém, a legkisebb sárkányfaj egy példánya ült a sisakján.
A halraktár köztudottan sárkánybiztos volt, ugyanis a sárkányok fő eledele a hal, s nem is kell mondanom, hogy rajongtak érte. A kis Rettenetes Rém egy darabig békésen ücsörgött még a viking fiú sisakján, majd egy kakaskukorékoláshoz hasonló hangot hallatott.
- Jaj ne... - Takonypóc csak ennyit tudott mondani, ugyanis a következő pillanatban már tizenöt kis sárkány lakmározott a kiborult halból. A Rettenetes Rémek ugyanis csapatban vadásztak.
A két fiú próbálta kihessegetni őket, de mindhiába: a sárkányok addig nem távoztak, míg az a két hordónyi hal mind egy szálig el nem fogyott.

***

- Ezt nem hiszem el, Hablaty, apád ki fog minket nyírni... - panaszkodott Takonypóc, amikor már hazafelé baktattak. - Ráadásul olyan halszagunk van, hogy nem adok egy percet, és az összes sárkány ide fog özönleni a sziget környékéről...
Hablaty azonban megtorpant.
- Mi van? Most meg miért álltunk meg, siessünk, mielőtt még...
- Nézd!
Hablaty a tenger felé mutatott. Az általában hömpölygő víztömegen most óriási jégtáblák álltak. Némelyik olyan nagy volt, mint egy sziget területe. Befagyott az óceán.
- Hát ez nagyon nem jó... - kezdte a főnök fia a gyönyörű, mégis rémisztő látványt kémlelve - így nem tudnak közlekedni a halászhajóink, nem lesz élelmünk.
- Hah, látod? Nem kellett volna felborítanod a halas kosarakat, annyival is több élelmünk lenne, nyápic.
- Mi, hogy én borítottam fel?! Ki jött nekem síelés közben, úgy hogy még egyhelyben állni sem tud rajta, nemhogy kanyarodni...
Vitájukat egy nem is olyan messziről jövő hang szakította félbe, ami valahogy úgy hangzott, hogy "purrrrr".
A két viking lassan fordult csak a hang irányába. Csak egyetlen sárkány adhatott ki ilyen hangot. Csak egyetlen fajta... Az pedig az Éjfúria.
Fogatlan hatalmas ártatlan szemekkel nézett a két embergyermekre, majd beleszimatolt a levegőbe.
Igazából még egy apróságot tudnunk kell ahhoz, hogy ez miért is volt baj: nos az a helyzet, hogy Fogatlannál egy sárkány sem szereti jobban a halat. És egy olyan kifinomult szaglás mint az övé, hamar megérezte a fiúkból áradó halszagot.
Hablaty megragadta Takonypóc karját és úgy próbált hátrálni sárkányától.
- Óh, ne, ismerem ezt a nézést... Futás! Pucolás!
De már késő volt. Hiába szedték a lábukat a térdig érő hóban, Fogatlan egyetlen ugrással utolérte a menekülőket, s nem kellett hozzá sok, hogy össze-vissza nyalogassa őket.
- Bahhh, Fogatlan! Ezt nem hiszem el, ááá...
- Hablaty - kezdte Takonypóc - elegem van a sárkányodból...

***

Hablaty és Takonypóc egy órával később lépték át a sárkányiskola kapuját.
Ó, igen, ez az egyik legérdekesebb része (és az egyik legnagyobb titka) Hibbant szigetnek. A sárkányiskola volt korábban az a kör alakú aréna a szikla oldalában, ahol az ifjú vikingek megtanultak sárkányt ölni. Ám a béke óta megváltozott a hely funkciója. Pléhpofa fiának és társainak adta a helyet, s Hablaty megkapta élete első hangzatos címét: A Sárkányiskola  Vezetője.
Ez a tanoda azonban elég kezdetleges volt, s még csak öt sárkányt oktatott. Köztük volt például Viharbogár; Asztrid gyönyörű színes Siklósárkánya, Takonypóc Szörnyennagy Rémsége; Kampó, Bütyök; a kissé lassú Gronkel akin egy (hozzá hasonló) Halvér nevű nagydarab ám jószívű fiú lovagolt, A Thorston ikrek sárkánya(i), Böf és Töf, akinek két feje volt, s végül, de nem utolsó sorban Fogatlan, akit a többi sárkány mindig minden kalamajkába követett.
Ezek a sárkányok sosem hagyták cserben egymást. Úgy viselkedtek egymással mint a gazdáik, ám ez egyet jelentett azzal, hogy ha a sárkányidomárok összeakasztották a bajszukat, akkor ők is...
Az aréna már nem volt üres, mikor a két fiú és sárkányaik megérkeztek. Az ikrek szokásukhoz híven egymást marták, a sárkányuk is összeveszett önmagával: az egyik fej okádta magából a gázt, a másik meg szikrákat szórt. Asztrid és Halvér is ott voltak már régóta, de ők egy térképet tanulmányoztak, tervezték az aznapi gyakorlatot. Halvér igazából nem volt egy szőke herceg, kissé -  na jó, nagyon nagy darab fiú volt, s általában még a saját árnyékától is halálra rémült, de ő volt a csapat esze, kívülről fújta a Sárkányok Könyvét, a kisujjában volt minden sárkányfajnak az összes adata.
Hablaty - mivel megint megcsúszott - Fogatlanba kapaszkodva jutott el a térképet kémlelő barátaihoz. Közben az ikrek is odasomfordáltak hozzájuk, így megbeszélhették az aznapi teendőket.
-  Na banda, mi a terv?
Halvér rámutatott a térképen egy közeli szigetcsoportra, majd magyarázni kezdett:
- Hát, eredetileg ide, a Kalibán barlangokhoz mentünk volna gyakorlatozni,  a szlalomozást fejleszteni, de Asztriddal úgy véljük, hogy ilyen ködben és hóesésben elég veszélyes lenne...
- Hát ja - vette át a szót Asztrid -, a végén valaki fölkenődne az első sziklára sárkányostul...
- Ugyan már! - legyintett Takonypóc - Senki sem lehet olyan béna, hogy ne vegyen észre egy ormótlan sziklát...
A szőke vikinglány szekercéjével a nagyszájúra bökött.
- Ahogy ismerünk, Takonypóc, szerintem te lennél az első...
Az ikrek a szokásos stílusukban kinevették, s még hozzátettek egy két megjegyzést, mire Takonypóc is visszafeleselt. Hablaty volt újra a békesség őrzője.
- Jó, elég srácok. Halvér, folytasd, kérlek.
- Nos, mint mondtam, veszélyes most a Kalibán barlangokhoz menni, de talán a tenger fölött is lehetne gyakorlatozni.
- Mégis mit, Halfejű?! - kezdte újra a csipkelődést szájhősünk - Rendezzünk gyorsasági versenyt? Úgyis én győznék, te meg veszítenél...
- Jaj fogd már be a lepénylesődet, Takonypóc! - Szólt közbe a lány iker, Kőfej.
- Ja, ez az - toldotta meg Fafej. - Amúgy meg, úgyis Hablatyék győznének és Halvér veszítene...
- Srácok nyugi! Nem minden a versenyről szól, ezt már megbeszéltük...
A vitába torkolló megbeszélést a sárkányiskola kapujának kinyílása szakította félbe. A főnök cammogott oda az ifjú vikingekhez.
- No, remélem nem terveztetek mára semmit, mert van egy kis feladatom a sárkányiskola számára - kezdte Pléhpofa, a szakállát tépkedve. Megvárta míg az összes fiatal rá figyel, majd folytatta. - Bizonyára mind láttátok, hogy befagyott az óceán, ez által hajóval nagyon veszélyes lenne végrehajtani ezt a feladatot. Nos tehát, a következő a teendő: el kell hoznotok egy rakományt Alvintól, a Számkivetett szigetről, ami... nos ugyebár most már nem is számkivetett, csak a neve de...
Hablaty a "jó, lépjünk tovább" nézésével jelzett apjának, hogy túl sok a felesleges információ.
Annyit azonban tudnunk kell, hogy a Számkivetett sziget nem véletlenül kapta a nevét. Alvin, Az Alattomos alapította, akit - következtetésből kitalálhatóan - száműztek Hibbant szigetéről. Viszont nem sokkal ezelőtt felbukkant egy nála is veszélyesebb és elvetemültebb ellenség, aki ellen a hibbantiaknak és a számkivetetteknek össze kellett fogniuk, s miután Alvin a csata hevében megmentette Hablaty életét, Pléhpofa egy kézfogással megkötötte a szövetséget a két nép között.*
- Szóval Alvin volt olyan kedves, és felajánlott nekünk egy kis plusz élelmet erre a hirtelen bekövetkezett zord télre.
- Én csak egy dolgot nem értek apa - kezdte Hablaty. - Mikor ajánlott fel nekünk ilyesmit Alvin, amikor még csak reggel óta tombol ez az őrült időjárás?
Pléhpofa keserűen felkacagott, majd erőltetett mosollyal eldadogta a választ:
- Nos, ez lenne a másik feladat, fiam, ööö... Az első vezetői tetted, miszerint megkéred Alvint erre a szívességre...
- Mi?! Hogy én?! Hogyan? Mi...
- Ne aggódj főnök - lépett közbe Takonypóc, egy kissé túlzottan is határozottan. - Megoldjuk. Nem lesz semmi gond, észre sem veszed és már vissza is érünk egy nagy rakomány hallal.
Pléhpofa kacagva megveregette Takonypóc vállát (amivel kis híján a csontját törte).
- Nagyon helyes! Na látod, így viselkedik egy igazi vezető, fiam! - s ezzel a főnök távozott is és örült, hogy ezt a gondot levették a válláról, na meg persze bízott benne, hogy Hablaty sikeresen teljesíti majd a rá szabott feladatot.
- Na jó, hallottátok a főnököt, srácok. Sárkányra fel! - adta ki az utasítást Hablaty.
Az összes sárkánylovas odaszaladt kedvencéhez, majd sorban kirepültek az aréna kapuján. A főnök fia indult el utoljára.
Ugyanis még tétovázott. Nem hitte, hogy teljesíteni tudja a feladatot, abban sem volt biztos, hogy bízik Alvinban, holott a törzsfőnök már nem egyszer bizonyított. Egy húsz évig tartó ellenségeskedés után újra puszipajtásokként kezelni a számkivetetteket? A "furcsa" egy enyhe szó volt erre...
Fogatlan rántotta vissza a valóságba a viking fiút, azzal, hogy orrával megbökte Hablaty kezét.
- Megyünk már, pajti, ne aggódj - ezzel fel is szállt sárkányára, majd vaslábát a nyereg oldalán elhelyezkedő kallantyúba helyezte, ezzel kifeszítette az élénkpiros műfarkat, amire egy fehér, vikingszarvas koponya volt festve.
A páros egy pillanat múlva már a csapat élén repült.

***

Negyed órája repültek, mikor Takonypóc tizedszerre is feltette ugyanazt a kérdést:
- Ott vagyunk már?! Éhes vagyok!
Fafej, aki Kőfejjel pont előtte repült, gonosz vigyort öltött, majd sárkánya bal fejét, Töföt közelebb húzta a mögötte repülő Szörnyennagy Rémséghez.
- Ó, te szegény, parancsolj! - s ezzel hozzávágott Takonypóchoz egy nyers tőkehalat. Hogy honnan szerezte, az sajnos rejtély marad.
Hablaty újra meg a akart szólalni, de ezúttal inkább beérte egy fejingatással. Egészen addig, amíg egy rémült Cipzárhát - Böf és Töf, na meg az ikrek - el nem húzott mellette füstcsíkot húzva maga után. Utóbb kiderült, hogy Fafej feneke lángolt Kampó és Takonypóc jóvoltából.
A Sárkányiskola Vezetője akkor szólalt csak meg, mikor már újra helyre állt a rend.
- Na jó srácok, beszéljük meg, hogy mit fogunk mondani.
- Hogy érted azt, hogy "fogunk"? Te vagy a főnök fia te fogsz beszélni... - kötekedett újra Kampó gazdája.
- Takonypóc, először is, te mondtad először, hogy "semmi gond főnök, megoldjuk..."! Úgyhogy neked is épp annyira ke... Ááá!!!
Itt azonban váratlan dolog történt. Fogatlan hirtelen és indokolatlanul irányt változtatott észak felé, holott eddig nyugatra mentek.
- Hé mit csináltok?! Hová mentek?! - rikkantotta Asztrid, ugyanis az Éjfúria, hátán a megdöbbent gazdájával, majdnem eltarolta Viharbogarat.
- Halvány fogalmam sincsen! Fogatlan, mi a ménkű ütött beléd?!
A sárkány nem reagált Hablaty hangjára. Csak repült egyenesen, mintha valami láthatatlan erő húzná. Ha ez eddig nem lett volna furcsa a sárkánylovasoknak, akkor a következő esemény mindenképp: a sárkányok mind követték Fogatlant, ugyanolyan távolba meredő tekintettel.
A kis csapat egy ideig próbálta újra az irányítása alá vonni a sárkányokat, amíg Halvér, a szakértő meg nem szólalt:
- Szerintem hagyjuk őket, biztosan éreznek valamit. Nézzük meg mit akarnak!
- Aha na persze! - szólalt meg rémülten Asztrid, akinek egy cseppet sem tetszett a helyzet. - Legutóbb mikor ilyen történt, Fogatlan bevitt minket egyenesen a Vörös Halál fészkébe!
- Halvérnek igaza van. - csitította Hablaty. - Lássuk, hová visznek minket!
Egy pár percig csak a ködöt látták, meg alattuk a befagyott tengert. Hablatyék mentek legelöl, s épp ezért a fiú volt az, aki elsőnek látott meg  egy vészesen közeledő sziklacsoportot, ami kiemelkedett a vízből.
- Kapaszkodjatok, ez vészes lesz!
Nem tévedett. A sárkányok hirtelen dőltek jobbra-balra, ahogy a sziklák között haladtak.
- Parancsolj, Takonypóc, most aztán gyakorolhatjuk a szlalomozást! - kiáltott előre Fafej, aki ikertestvérével együtt rettenetesen élvezte a halálos veszély közelségét.
- Jaaaj, én ezt nézni se bírom! - takarta el a szemét Halvér.
- Ha, neked könnyű, a te sárkányod tud egyedül repülni! - kiáltotta vissza Hablaty, miközben feszülten koncentrált, hogy mikor milyen állásban kell tartania a műfarkat, s ezt sokban nehezítette, hogy Fogatlan kiszámíthatatlanul változtatott irányt, s mindig csak az utolsó pillanatban látták meg az orruk előtt a sziklát.
Egy örökkévalóságnak tűnt átérni a sziklaútvesztőn. De mikor már néhány perc múlva egyenesben voltak, Hablaty újra hátraszólt:
- Halvér, a térkép szerint hol vagyunk?
- Honnan tudjam? Itt csak víz van és jég, na meg köd, semmi támpont... Sajnálom, Hablaty de a tájékozódással még várnunk kell...
- De nem sokáig! - Szólt közbe Kőfej váratlanul, majd előre mutatott. - Azt nézzétek!
Nem messze tőlük a ködben kibontakozott valami a vízfelszínen. Az óriási jégtáblák között volt egy szabályos vízi ösvény, hosszan elnyúlva a messziségbe, mintha egy sereg hajó vágta volna.
- Mi történt itt?
Hablaty ennyit tudott csak mondani a döbbenettől. Valóban, ez nem természetes látvány volt. Valaki vagy valami utat vágott magának a jégben. Mindenesetre tisztában volt vele az egész csapat, hogy hamarosan mindenre fény derül, ugyanis a sárkányok pontosan ezt a vízi ösvényt követték.


*Az Így neveld a sárkányodat sorozata: "Sárkányok - A Hibbant sziget harcosai"(1.évad), illetve "Sárkányok - A Hibbant sziget védelmezői"(2.évad) - itt kísérhetjük végig ezt az eseményt.  

4 megjegyzés:

  1. Nagyon jó ez a rész is, jól leírtál mindent, gratulálok :)

    VálaszTörlés
  2. Most találtam meg a blogodat, az első fejezethez elfelejtettem kommentet írni, Sorry. De ám nagyon jó a blogod, nekem már az egész tetszik, valamint az is, amilyen módon írod! Szerintem idővel belőlled nagyon jó könyv író lenne belőlled! Képes vagy úgy megfogalmazni az egészet, hogy rögtön felkeltse az ember kíváncsiságát. Egyszóval remélem a jövőben lehetőleg találkozok majd egy általad írt fantasy könyvel. Csak így tovább! Ja, és mi a skype neved? Be szeretnélek jelölni. Köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg még csak most láttam ezt a kommented, és ugye már megtaláltál skype-on is, de mégis úgy érzem, hogy erre válaszolnom kell. Nagyon köszönöm ezt a véleményt, nagyon örülök annak is, hogy így kifejtetted (szeretem a hosszú, fejtegetős kommenteket :D). Eddig ilyet még csak a szüleimtől hallottam, de úgy gondoltam, nyilván azért mondják mert szeretnek stb... De így egy idegentől (bocs a szóhasználatért :D) szóval egy olyantól, aki nem is ismer... Tényleg kezdem elhinni, hogy nekem ilyesmit kéne csinálnom :D

      Törlés