Mindössze tizenöt perce raktam fel az előző bejegyzést, de úgy vélem, annyi várakoztatás után megérdemlitek, hogy egyszerre KÉT fejezetet kapjatok, úgyhogy itt is van a harmadik fejezet.
Ó, és úgy tűnik, többet nem lesz ilyen késés, mert szerencsére megoldódott az internetprobléma ( amúgy röhej, hogy a fővárosban, és annak a kerületnek egy részén, ahol én lakom EGYETLEN internetszolgáltató van, az is sz*r. úgyhogy a fejezeteket csak hétvégente tudom felrakni, pontosabban péntek esténként, mert akkor a mamámnál alszok a belvárosban és ott jó a net)
A szokásos duma: légyszi, a rajzaimat nem másold!
Szóval akkor, nem is szaporítom tovább a szót:
A villám és a halál
istentelen ivadéka
Talán még mind emlékszünk Alvinra, akihez eredetileg tartott a kis sárkányos csapat. Nos akkor az a fél mondatban megemlített "főbb ellenség" is rémlik, aki miatt a két törzsnek össze kellett fognia. Nos, ez a személy egy harmadik közeli törzs vezére volt, kinek neve Dagur, A Tébolyult volt, az Ádázok főnöke.
Az Ádázok armadája messze földön híres volt, rettegést keltett a közeli szigetek lakóiban. S hatékonyságukat csak tetézte, hogy vezérük neve szó szerinti jellemzés volt: a fickó egy kiszámíthatatlan őrült volt - ez sajnos tény, nem szidalmazás. S nem mellesleg a taktikák mestere.
Dagurral már a hibbantiaknak is meggyűlt a baja, főleg azután, hogy rájött: a szigeten sárkányokat nevelnek. Dagur kedvenc időtöltése pedig a sárkányvadászat volt, s amikor találkozott Hablaty félfarkú Éjfúriájával, a felfogása csak rosszabbodott.
Dagur, a Tébolyult megesküdött, hogy addig nem nyugszik, míg meg nem öli Fogatlant, s koponyájából sisakot nem készíttet, a szárnyából szőnyeget, javított farkát a mű részével együtt pedig kitűzi a falra trófeának...
És ez egyszer majdnem sikerült is neki. Hablaty pedig azt fogadta meg akkor, hogy ezt soha nem fogja hagyni. *
De lássuk, hogy ezúttal miért került elő a Tébolyult uraság, hiszen Alvin a legutóbb nagyon megleckéztette, majd elzavarta a Számkivetett szigetről, amit már majdnem elfoglalt.
Dagur hajóhadának néhány gályája egy jéggel körülzárt, kis sziget partján horgonyzott, addig is csak a hajók orrára szerelt vékony, de erős vaslemezekkel tudtak maguknak utat vágni. Egy ösvényt a jégben.
A vezér jobbra balra rohangált katonáival, tűzparancsokat osztogatott másodpercenként, s kedvenc íjával pedig céltalanul lövöldözött. Vagyis nem teljesen céltalanul. Valami volt ott, egy fekete árny, ami hol a ködben, hol pedig a bozótban rejtőzött.
- Arra! Ott van! Most nem menekülhet! Ezúttal nem! - ilyeneket kiáltozott a támadás hevében Dagur, de mindhiába, hisz ez az üldözött valami gyorsabb volt. Gyorsabb annál, mint amit emberi szem követni tud. Ide-oda cikázott, s közben rémisztő vijjogást hallatott.
***
- Nem tetszik ez nekem... - szólalt meg Hablaty, a vízi ösvényt kémlelve. - Ki, vagy mi csinálta ezt?
- Hát, majd mindjárt kiderül - mutatott előre Asztrid.
A ködben feltűnt valami. A távolban egy kis sziget körvonala derengett.
- A sárkányok egyenesen oda visznek minket! - toldotta meg Halvér.
- Mit nem mondasz, Halfejű... - gúnyolódott újra Takonypóc.
Valóban, nem kellett sok ahhoz, hogy meglássák: négy Ádáz hajó horgonyzott a sziget partján, s hamarosan feltűnt a parton egy őrülten vihogó alak: Dagur.
Hablaty fejében összeállt az emlék Dagurról, s a tébolyodott tervéről, miszerint Fogatlant szívesebben látná szőnyeg formájában, mint szabadon röpködni. Előrehajolt, s beszélni kezdett sárkányához:
- O-ó, jobb lesz, ha eltűnünk innen... Fogatlan... Gyerünk pajti, ne csináld már, forduljunk vissza, itt csak bajba kerülünk... - de a sárkány nem reagált, még erre sem. Hablaty nem tudta, mi tévő legyen.
Hátranézett, s látta, hogy a többiek is hasonlóképpen próbálkoznak időben elkerülni a bajt, de mindhiába.
- Miért nem hallgatnak ránk?! - pánikolt Asztrid.
Halvér újra magyarázni kezdett.
- Ez valami természetes ösztön lehet, nincs rá más magyarázat... Legalábbis szerintem.
Már olyan közel értek, hogy tisztán láttak minden egyes mozgó alakot. Bizonyára a lentiek is mindjárt észreveszik őket... Igen, határozottan észreveszik...
Egy pillanat se tellett bele és: "Sárkánylovasok! Sárkánylovasok pont felettünk!"
Dagur is feltekintett, s mikor egy pillanatra farkasszemet nézett Hablattyal, aztán Fogatlannal, azt suttogta magának:
- Nem, az lehetetlen, ti... Ti nem lehettek... ott! - majd kiabálni kezdett - Lőjétek le őket! Mindet!
A sárkányok ebben a pillanatban magukhoz tértek, s észlelvén a veszélyt, hamar csatasorba rendeződtek. Hablaty nagyot sóhajtott, majd végignézett a tűzokádókon.
- Haaa, na király... ezt jól megcsináltátok, srácok...
***
Engedve a sárkányok akaratának, a sárkánylovasok harcba szálltak az Ádáz törzs négy hajójával. Ami nem volt egy egyszerű művelet, ugyanis mind a négy hajó gyors egymásutánban lőtte a jó egy méteres kőgolyókat. S ott voltak még az íjászok, akik tüzes nyilaikkal nagyon pontosan tudtak célozni - de csak ha a célpont nagyjából egyhelyben volt.
- Ne álljatok meg! Mozogjatok, akkor nincs célpontjuk! - kiáltotta Takonypóc, aki elsőnek vette észre a fegyver ezen apró hiányosságát.
Az ikrek Cipzárgátjukkal bukórepülésben suhantak el a hajók mellett, de nem tudtak elég közel menni ahhoz, hogy sárkányuk célt találjon. A Cipzárhátnak ugyanis egyedi módon az egyik feje zöld gázt enged szét a levegőben, a másik fej pedig egy szikrával meggyújtja, ezzel robbanást előidézve. Minél több a gáz, annál nagyobb a robbanás. De sajnos ilyen esetekben ez nem volt túl hatásos fegyver.
Sem Asztrid Siklója, Viharbogár, sem Takonypóc Szörnyennagy Rémsége, Kampó nem tudta megközelíteni a gályákat, ugyanis ők hagyományosan tüzet okádtak, illetve Kampónak volt az a különleges képessége, hogy lángra tudta gyújtani az egész testét, de most ez sem vált be.
Úgyhogy már csak Bütyök és Fogatlan maradtak.
Bütyök, Halvér Gronkelje intézett egy-két jól célzott bombázást - a sárkány olvadt lávát köpködött -, de nem volt elég fürge ahhoz, hogy elkerülhesse a lövedékeket, ezért nem is merészkedett közel.
Fogatlanra pedig célirányosan vadásztak. Ha csak egy kicsit is közelebb ment volna, biztos, hogy azonnal minimum nyolc hálócsapdában találta volna magát.
- Kell egy terv, de gyorsan! - kiáltotta Asztrid, mialatt kikerült néhány lövedéket.
Hablaty pedig ilyen helyzetekben iszonyú gyorsan tudott taktikákat gyártani.
- Rendben, figyeljetek! Ketten tudunk csak közel menni, úgyhogy lesz két támadó, a többiek a fedezők. Asztrid, Takonypóc, Kő és Fa, ti intézzétek el, hogy rátok figyeljenek, hergeljétek őket, vagy mit tudom én! Halvér, te pedig velem jössz, mi lebombázzuk őket, amíg nem ránk lőnek!
A többiek nem válaszoltak, hanem azonnal tették, amit Hablaty mondott. Halvér és Bütyök Fogatlanék mellett repülve távolodni kezdtek.
- Fi... Fi... Figyelj, Hablaty ööö... Azt hiszem kétségeim vannak a zseniális terveddel kapcsolatban...
- Éspedig? - kiáltotta vissza a fiú.
- Biztos csak véletlenül ment ki a fejedből, de én nem hiszem, hogy mi tudnánk olyan gyorsan repülni mint ti, úgyhogy szerintem rosszul választottál...
Hablaty elgondolkodott egy pillanatig.
- Nos azt hiszem most tudnátok bevetni azt a zseniális mutatványt, azt az "ál-zuhan"-t. - Halvér rettegve nézett rá - Halvér, nyugi, menni fog, én tudom, hogy képes vagy rá...
S ezzel előrehajolt, s Fogatlannal elindultak függőlegesen felfelé, faképnél hagyva a nagydarab fiút, aki még egyszer megpróbálta kihúzni magát a következő veszélyes művelet alól.
- De az a gyakorlat még nincs teljesen kidolgozva... - szélbe kiáltott szavak. Hablaty meg sem hallotta. - Óh, Thor, odaveszünk...
Ez alatt persze odalent akcióba lépett a kis csapat. Az ikrek is hozták a formájukat: olyan kombinált trágárságokkal bombázták az Ádáz harcosokat, hogy azok kezüket-lábukat törték volna, csakhogy elkaphassák őket, s amivel csak tudtak, lőttek rájuk.
- Remek, pont ahogy terveztem - suttogta Hablaty Fogatlannak - Na jól van pajti, mi jövünk...
Az Éjfúria rettenetes magasságból bukórepülésbe kezdett; szárnyait a teste köré fonta, s olyan volt, mint egy becsapódni készülő, óriási ágyúgolyó. Éles, fülsértő hang hallatszott, ahogy Fogatlan felkészült a lövésre. Már nagyon közel voltak a hajókhoz, mikor hirtelen kitárta hatalmas denevérszárnyait, s azzal a lendülettel szinte megállt a levegőben, majd egyetlen, fehéres-lila lövedéket juttatott az alatta lévő hajó kellős közepére. A plazmabomba névre hallgató lövedék a becsapódáskor robbant, s fél pillanat múlva már vitorla- és fadarabok szálltak mindenhol. A megcélzott hajó darabjaira esett szét.
Hablaty azonban nem várta ki a bárka szétesését diadalittasan, hanem sárkányával együtt újra eltűntek a ködben. Az Ádázok szinte fel sem fogták, mi történt az előbb.
Dagur azonban értette, hogy mi folyik itt. Szinte azonnal rájött a taktika lényegére. Odaszaladt segédparancsnokához, majd a fülébe súgott valamit, azután pedig hátrálni kezdett. A segédparancsnok pedig átadta az üzenetet a legközelebbi gályán lévőknek.
Eközben Halvér még mindig a magasban totojázott. Tudta, hogy az ő feladata a bombázás lenne, de egyszerűen nem mert zuhanórepülést végrehajtani Bütyökkel. Félt, hogy nem tudnak majd időben visszajönni...
- Halvér, te meg mit csinálsz? - rivallt rá Hablaty - Támadjatok ti is, Fogatlan és én nem bírjuk egyedül...
- Hablaty, én... Én nem bízom magamban... Le fogunk zuhanni és...
- Jó, jó, ne folytasd... Majd akkor kitalálok valamit... - s ezzel újra elindult felfelé, s újra zuhanni kezdtek, úgy, mint az előbb is.
Csakhogy most nem úgy sikerült, ahogy tervezték.
Az Ádázok ugyanis az egyik oldalsó hajót feléjük fordították, s a középső gálya - amit a páros megcélzott - pedig az utolsó pillanatban megfordult, s ezzel a vizet érte csak a plazmabomba.
Tudták... Hablatynak ez volt az első gondolata, de honnan? Tekintete végigsiklott a parton, s azonnal meglátta a rájuk vigyorgó Dagurt. Az ellenség vezére elégedetten oldalra pillantott, ezzel jelezve a fiúnak. Hablaty is odanézett. A rájuk fordított hajó abban a pillanatban lőtt ki három hálócsapdát.
Nem volt elég idő kitérni előlük. Fogatlan ugyan megpróbálta, s egyet sikerült is kikerülnie, a másodikat pedig lelőtte. De a harmadik már túl hirtelen jött, s egy pillanat alatt rátekeredett a farkára, ezzel lefogva a repüléshez nélkülözhetetlen kormánylapátokat.
A sárkánynak pedig megvolt az a rossz szokása - amióta műfarka volt -, hogy bepánikolt, ha valami miatt nem tudott a levegőben maradni, s ilyenkor úgymond elhagyta magát, ami egyet jelentett azzal, hogy szárnyával abbahagyta a csapkodást. Szinte csak hagyta, hogy zuhanjon. Zuhanjon a jeges tenger felé, hátán a kiáltozó gazdájával.
- Ne, Fogatlan ne add fel! Csapkodj a szárnyaddal, gyerüüünk!!! Ne add fel, küüüzdj!!! - próbálta menteni a kilátástalannak tűnő helyzetet Hablaty.
Fogatlan erőt vett magán, s tette amit Hablaty kért, de eleinte nem látta értelmét. Aztán mégiscsak lassulni kezdtek, végül pedig valahogy sikerült elvitorlázni a partig, ahol nagyjából tűrhető sebességgel csapódtak a homokba.
Minden a feje tetejére állt. A sárkánylovasok teljesen ledöbbentek, az Ádázok pedig új erőre kaptak. Asztrid volt az, aki megpróbált józanul gondolkodni, s nyugodtan beszélni - szinte úgy tett, mintha nem látta volna az előbbi becsapódást.
- Takonypóc, te menj és segíts Hablatyéknak! A többiek pedig folytassák, gyerünk!
A két barát egyenesen Dagur előtt landolt.
A tébolyodott fickó pedig nem várta meg, míg észhez térnek, már rohant is lesújtani kétoldalú szekercéjével. Hablaty a könyökére emelkedett, feltekintett, s már csak arra tudott gondolni, hogy egy pillanat múlva vagy őt, vagy Fogatlant fogja kettécsapni a fegyver. Ha nem tűnt volna fel Takonypóc és Kampó. Akik ugyanis röptükben egy jól célzott mozdulattal kikapták Dagur kezéből a meglendített szekercét. A vezér csak ámult, s el sem tudta képzelni, hogy hová tűnt a fegyvere.
Hablaty pedig kihasználva a pillanatnyi döbbenetet, gyorsan kiszabadította sárkánya farkát, majd felpattant a hátára.
Mire Dagur észbe kapott, már vadászból vad lett.
Fogatlan kiterjesztette a szárnyait, hogy nagyobbnak tűnjön, fújt, morgott, s végül már üvöltött az ellenségre, aki elismerte, hogy ezúttal elvesztette a csatát.
***
Dagur megmaradt hajóival úgy menekült, mint egér a macska elől.
- Ez aaaz, szaladjatok csak, hajrááá! Hihi, bénák! - kiáltozták utánuk az ikrek.
Dagur sem volt ám alulmaradva a szájhősködésben: még egyszer visszakiáltott, mielőtt távolodó hajóik teljesen eltűntek volna a ködben:
- A csatát megnyertétek, de a háborúnak még nincs vége! Hallod, Éjfúria, a napjaid meg vannak számlálva! - s ezzel az Ádáz hajók elvitorláztak a ködben.
Hablaty felnevetett. Vagyis nem csak úgy nevetett, hanem kinevette Dagurt.
Asztridnak azonnal feltűnt, s rosszallóan nézett rá.
- Hablaty?!
- Mi van? - hagyta abba a kacarászást a fiú.
- Szerintem egyáltalán nem vicces, hogy ez az őrült trófeának szánja Fogatlan farkát, s nem mellesleg vérdíjat tűzött ki a fejére!
Hablaty erre - mindenki nagy megdöbbenése közepette - csak legyintett.
- Jaj ugyan már, Asztrid! Dagur hányszor megígérte már, hogy elfogja, levadássza, megöli, de mindezek ellenére Fogatlan még mindig itt van, épen és sértetlenül. - Itt Hablatyot kivéve mindenki tekintete a sárkány piros műfarkára siklott. Majd vissza Hablatyra. - Jó, majdnem épen és sértetlenül...
Halvér ez alatt a többiek mögött ácsorgott. Rettenetesen szégyellte magát, hogy nem volt elég bátor, s ezért a barátai, akik megbíztak benne, majdnem elvesztették a csatát.
- Hablaty, figyelj... - kezdte a nagydarab fiú, odasomfordálva a Sárkányiskola Vezetőjéhez. - Ne... ne haragudj, én tehetek mindenről, ha támadtam volna...
De Hablaty közbeszólt.
- Akkor titeket lőttek volna le, Halvér. Nézd, én nem haragszom, nem te tehetsz róla, ez...
- Nem, ezt te nem érted! Te mondod mindig, hogy csapatként erősek vagyunk, s ha valaki hiányzik, akkor a csapat veszít a hatékonyságából. Szóval még egyszer: ne haragudj Hablaty és te se, Fogatlan. Esküszöm, többet nem hagylak cserben titeket...
- Jó, most, hogy ezt tisztáztuk - szólt közbe Takonypóc -, megtennétek, ó nagy sárkányidomárok, hogy vetnétek erre egy pillantást?!
Halvér és Hablaty megfordultak. Ám mire ez megtörtént, a többiek már mind felemelt fegyverrel álltak, szinte készülve egy összecsapásra, s mind egy pontra figyeltek.
Szembe velük, a sziget fenyőerdejének szélén néha meg-megmozdult a sűrű növényzet, jelezve, hogy valami nagy rejtőzik ott.
Hablaty fejében azonnal összeállt a kép.
- Hát persze, az Ádázok már harcban álltak valamivel, mikor mi megérkeztünk. Akkor ezek szerint...
- Sárkány rejtőzik a bozótban - toldotta meg Halvér. - Ez teljesen biztos, hiszen a sárkányok természetes ösztöne, hogy megvédik a bajba jutott társaikat, ezért is vezettek ide mindet, mert segíteni akartak rajta.
- És segítettek is - kezdte újra Takonypóc. - De most már leléphetnénk? Emlékezzetek, hogy hová tartottunk...
De senki nem figyelt rá.
- Várjatok csak, lehet hogy megsérült, segítenünk kell rajta. Nem hagyhatjuk csak úgy itt.... - tért vissza a témához Halvér.
Asztrid is folytatta a tanakodást:
- Igen, igazad van Halvér, de valahogy ki kéne csalnunk onnan, mert ha most mind nekirontunk a susnyásnak, akkor csak még jobban megrémül.
Hablaty volt az, aki pár pillanat múlva megszólalt, ezzel szavakba öntve mindenki gondolatát.
- Szöget ütött a fejemben, amit Dagur mondott, mikor megérkeztünk. Azt mondta: "ti nem lehettek ott"... - nem folytatta, csak odafordult a többiekhez. - Van valakinél sárkánygyökér és hal?
Asztrid szó nélkül odaszaladt Viharbogárhoz, s a nyeregtáskából előhalászta a kért dolgokat, majd Hablaty kezébe nyomta. A fiú maga előtt tartva ezeket lassan elindult a mozgó bozót felé.
Takonypóc szólt utána:
- Te meg mire készülsz?
- Megpróbálom előcsalogatni! - jött a válasz a Sárkányiskola Vezetőjétől, aki már majdnem elérte a fenyőerdő szélét.
- Csak óvatosan, nem tudod, hogy mivel állsz szemben! - suttogta félhangosan Asztrid.
A harcias lány ugyanis félt. Félt mert körbetekintett a többieken, s látta, hogy nem igazán izgatják őket a történések: az ikrek a "kinek keményebb a sisakja" játékot játszották, Takonypócnak már nagyon "mehetnék"-e volt, Halvér volt az egyetlen, aki figyelemmel kísérte az eseményt.
No de a sárkányok! Ők mind feszülten figyeltek! Érezhettek valamit, mert mind nyugtalankodtak... kivéve Fogatlant. Asztridnak feltűnt, hogy az Éjfúria mozdulatlanul ült, szeme se rebbent, s fekete homlokát ráncolva koncentrált a mozgó bozótra, mintha tudta volna, mit találnak ott.
Hablaty mindeközben akcióba lendült, s ez egyet jelentett azzal, hogy lágy hangon beszélni kezdett a rejtőzködő lényhez.
- Hé pajtás, ne félj! Mi nem bántunk, gyere elő! - s ezzel meglengette a halat maga előtt, hogy a sárkány (már ha az lapult ott) megérezze a szagát - Figyelj csak, hoztam neked valamit! Tudom, hogy ti sárkányok mennyire szeretitek a halat! Gyere, ez a tiéd, vedd csak el nyugodtan, én barát vagyok, ne félj tőlem!
Hablaty kedvessége bevált. Ő ugyanis mindig azt tapasztalta, hogy el kell nyerni a sárkány bizalmát, de ezt a sárkánylovas barátain kívül még nem nagyon hitte el neki senki.
Hirtelen a bozót abbahagyta a mozgását, jelezve, hogy a lény felfigyelt a viking fiú hangjára. S mindenki láthatta, hogy a sötét erdőből egy élénkzöld, óriási szempár figyeli őket.
Itt már az összes sárkányidomár feszülten figyelt. Ez ugyanis egyre megdöbbentőbb volt.
S a dolog akkor vált káprázatossá, hihetetlenné és rémisztővé is egyben, mikor a sárkány végre megmutatta magát.
Két fekete pikkelyes mancs osont ki a sötétségből, majd egy fekete pikkelyes, gyíkszerű fej, nagy fülekkel. Fekete denevérszárnyak...
- Te jó ég... óh, Thor, hát lehetséges, mégiscsak lehetséges... - Hablaty ezeket suttogta magának, hiszen ilyet életében másodszorra csinált: kicsalogatott egy Éjfúriát a bozótból.
A többieknek földbe gyökerezett a lába. Soha nem láttak még más Éjfúriát Fogatlanon kívül, így ez olyan ritka pillanat volt, amit sosem feledtek el.
Hablaty teljesen ledöbbent, de erőt vett magán, s hátrálni kezdett, hogy a sárkány teljes egészében előbújjon rejtekhelyéről. "Gyere csak, gyere még egy kicsit, ne félj..." ezeket hajtogatta folyamatosan, jobb ötlete híján.
Végül aztán kinyújtotta felé a halat, hogy a sárkány elvehesse. Az Éjfúria egy pillanatig még hezitált, majd óvatosan elemelte az ételt Hablaty kezéből.
- Ez hihetetlen, megcsinálta... - suttogta Asztrid.
Hablaty elméletben végigpörgette az emléksorozatot, hogy miként nyerte el Fogatlan bizalmát. Aztán rájött, hogy az egy több hétig tartó folyamat volt, s ezt mindenképpen fel kell egy kicsit gyorsítania... Mondjuk két percre...
S ezzel odanyújtotta a kezét a sárkánynak, úgy hogy közben nem nézett rá, ahogy azt Fogatlannál is tette. Úgy tűnt itt is be fog válni, hiszen a sárkány már majdnem odaérintette az orrát, amikor...
- Ne, Fogatlan! Ne tedd! - Hangzott fel Asztrid kiáltása.
Fogatlan ugyanis üvöltés kíséretében átugrott a sárkánylovasok feje fölött, morgott, vicsorgott az új jövevényre.
A másik Éjfúria még csak most vette észre, hogy nincsenek egyedül, s szintén azonnal támadó pózba vágta magát, ugyanúgy sziszegett, vicsorgott fajtársára. Ki is tört volna a sárkányharc kettejük között, ha a többi sárkány Viharbogár vezetésével nem sorakozott volna fel Fogatlan mellett.
A másik Éjfúria rájött, hogy Fogatlant egymagában is ugyancsak nehéz lenne legyőzni, no de így, hogy többedmagával van... Nem kockáztatott. Nem kockáztathatott...
Hirtelen megfordult, ezzel fellökve Hablatyot, majd futásnak eredt, aztán néhány lépés után hatalmas szárnyait kiterjesztve elrepült. Elmenekült...
Hablaty egy pillanatig döbbenten nézett utána. Nem is értette még, hogy mi történt az előbb. Egyet tudott csak biztosan:
- Ne... Ne, ne, ne, ne, ne nem mehet el! Nem! Ha most elveszítjük, sosem látjuk viszont! Gyerünk! Utána! Nem veszthetjük el!
Ezzel kétségbeesetten odaszaladt Fogatlanhoz, kapkodva beakasztotta műlábát a nyereg oldalába, s fél pillanat múlva már az egész kis sárkányos csapat követni kezdte a fekete árnyat a ködben.
*"Sárkányok
- A Hibbant sziget védelmezői" - Az Így neveld a sárkányodat sorozatának
második évadjában szerepel ez a bizonyos Dagur.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése