Ádázok és Fúriák - 8. fejezet

Sziasztok!

Húha, hát azt se tudom, hol kezdjem... Most jöhetne az a mondat, hogy "inkább hallgassak és ide a fejezettel!", de előtte még szólnék pár szót...
Nos, mint látjátok, elkezdődött utolsó gimis évem, ami elég brutálisra sikerült.... Ha nem nyolc órám van, akkor délutáni keringőpróbám, vagy dolgozatírás, ami sosem engedte, hogy a nyugodtan átgondoljam a történet eseményeit, és írjak, azért csak nagy néha nyitottam meg a "Troublemaker egg 2." névre hallgató dokumentumot, de nagy nehezen befejeztem az új fejezetet, és most nem is húzom tovább a szót:
- komi, komi, komi, tudom követelőzős vagyok, meg még kések is, de komi, légyszi :33-

8. fejezet:

Belső tűz

Hablaty egy kis szikla tetején ült, és dobálta a kavicsokat a tengerbe. Már vagy egy órája mást se csinált. Egyszerűen úgy érezte, elment a kedve még az élettől is. Nem tudta felfogni, hogy az a sárkány a karjai közt halt meg, hogy a keze vörös lett a vérétől, hogy az utolsó dolog, amit látott, az Hablaty arca volt. Nem tudta megmenteni. Nem tehetett semmit, csak végignézte a halálát... egy Éjfúriának. Egy nőstény Éjfúriának, akinek lehet, hogy családja, fiókái voltak... Egyszer megfordult a fejében, hogy elindul megkeresni, hátha a sárkánynak voltak kicsinyei, de végül lebeszélte magát erről. Ha voltak is itt Éjfúria fiókák, vagy elpusztultak a harcban, vagy egy ádáz hajó egyik ketrecében ülnek.

Szívében egyre nőtt a gyűlölet az ádázok, és legfőképpen Dagur iránt. Először Fogatlan, aztán Suhanó, most a nőstény és lehet, hogy egy egész Éjfúria horda... Hogy lehet valaki ilyen szívtelen? Hogy ölhet, kínozhat sárkányokat? Ráadásul ezek a lények többet érnek, mint egy ember, mert képesek megbocsátani, és önzetlenül segíteni... Nem várják el a jutalmat, csupán a szeretetet. És neki mindez saját tapasztalat. Dagur hogy nem látja ezeket a jeleket? Hiszen annyiszor álltak már egymással szemben, hogy nem tűnt fel neki az, ami közte és Fogatlan között van? Vagy talán pont ezt a köteléket irigyli, ezért gyilkol?

Fogatlan, mint aki megérezte, hogy Hablaty túlságosan elmerült a gondolataiban, most odasietett lovasához és hamar lefeküdt mellé, fejét a fiúnak dörgölve.

- Szia pajti, hát te? - nézett rá kedvesen Hablaty, ahogy kizökkent az elmélkedésből. Fogatlan a maga módján válaszolt neki, amivel mosolyt csalt a fiú arcára. Pont ez volt a szándéka. - Ezek szerint nagyon magam alatt voltam, ugye?

Fogatlan bólintott.

- Nagyszerű...

Sárkánya megvonta a szárnyait, majd megint nekidörgölte a fejét. Hablatynak már az is megfordult a fejében, hogy Fogatlan talán ismerhette ezt az Éjfúriát. Lehet, hogy ők voltak a régi csapata? Lehet, hogy ez volt az otthona a Vörös Halál előtt? Lehet, hogy köztük van a családja? És ha Dagur elfogta őket?

- Fogatlan, te... Neked ez volt az otthonod? - nézett hátra a szinte porig égett erdőre. Előre félt a választól, attól, hogy lehet, a lelkébe gázolt legjobb barátjának. Fogatlan viszont határozottan a fejét rázta, s lovasának ezzel hatalmas kő esett le a szívéről. - És... Akkor ezt a sárkányt sem ismerted, igaz?

Újabb fejingatás következett.

- Rendben, pajti - ölelte meg sárkánya fejét Hablaty, ahogy feltört belőle egy megkönnyebbült sóhaj, majd felkelt a szikláról.

Nem ülhet itt egész nap magába roskadva. Hiszen az ádáz flotta talán már rég visszaért az Ádáz-szigetre. Ők pedig itt ücsörögnek, és nem történik semmi, csak megy az idő. Sürgősen vissza kell érniük Hibbantra, megállítani az ádázokat, majd megkeresni a csata elől elmenekült sárkányokat. Hablaty fejében már kész volt a terv, mire visszaért a többiekhez, akik a parton vertek tábort, s halat sütögettek a tábortűznél, s csak keveset beszélgettek. A Sárkányakadémia Vezetőjének megjelenésére azonban mind felkapták a fejüket, s várakozón pillantottak rá.

- Srácok, tudom, hogy nagyon rossz a helyzet. Mégis... Szeretnék kérni tőletek valamit. Nem kötelezhetem, mert életveszélyes, ezért szánom kérésnek. - kezdte Hablaty.

- Te most viccelsz velünk? - vonta fel a szemöldökét Asztrid. - Ebben már mind nyakig benne vagyunk, nem most fogunk meghátrálni.

A lány szavaira mindenki némán bólogatott.

Hablaty felsóhajtott.

- Rendben. De előre szólok, hogy...

- Hogy veszélyes lesz. - fejezte be helyette Takonypóc, meglepő módon mosolyogva, mint aki egy betanult szöveget mond.

- És vakmerő - toldotta meg Asztrid.

- És őrült - lengette a kezeit drámaian Halvér.

- És király! - ugrott egyet ültében Fafej, ahogy a levegőbe bokszolt.

Hablaty ámulattal nézett végig a barátain. Úgy ismerik már az terveit, mint a rosszpénzt. Tudják, hogy az ötletei elvetemültek, őrültek, veszélyesek, kockázatosak, de mindig kisül belőle valami, és nem mellesleg ők vikingek, akik élnek-halnak a veszélyért.

***

Miután Hablaty felvázolta a tervet a társainak, mind hamar szedelőzködni kezdtek, hogy elinduljanak Hibbantra, mielőtt besötétedne. Eloltották a tábortüzet, összeszedték a táskáikat, visszahívták az idő közben halászni ment sárkányokat, s miután mindjükre ráadták a nyerget hamar a hátukra pattantak, s Hablaty kérésére tettek még egy tiszteletkört a sziget felett, az elesett sárkányok emlékére, és hogy Suhanó még láthassa egyszer az otthonát.

A gazdátlan sárkány elhúzta a száját, ahogy végigjáratta tekintetét a megsemmisült szigeten. Fájt neki így látnia, már hogyne fájt volna, bárki összetörne, ha lerombolják az otthonát. Suhanó végül felszegte a fejét, és délre fordult, úgy, mint egy hete, mikor sérülten menekült Hibbantra. Most azonban más hajtotta előre, nem a segítség tudata, hanem hogy bosszút állhat azokon, akik tönkretették az életét és feldúlták az otthonát.

***

A hazaút eleinte unalmasan telt, azonban fél óra elteltével kezdett elvadulni az időjárás, nem kedvezve a sárkányok repülésének. Úgy tíz percig még nagyjából tűrhetően egy vonalban voltak képesek repülni, aztán egy-két durvább széllökés kimondottan veszélyes helyzetbe sodorta őket. Hiszen a nagyobb szárnyú, könnyebb testű Éjfúriákat jobban dobálta a szél, aminek az lett a következménye, hogy a következő levegőáramlat szó szerint megpördítette Fogatlant, és kis híján nekirepítette Viharbogárnak, ha Asztrid nem reagált volna időben, így épp, hogy elkerülték az ütközést.

- Na, még egy ilyen, és komoly bajok lesznek - jegyezte meg a vikinglány, ahogy féltőn Hablatyék felé nézett, akik alig tudtak egyenesben maradni, és ekkor még meg sem említettük a félfarkú Éjfúria mű farokszárnyának mozgását, amit néha olyan szinten kicsavart a szél, hogy Fogatlan komolyan megingott, és félő volt, hogy a bőr nem fogja sokáig bírni az oldalirányú terhelést.

- Tudom, Asztrid! - felelte idegesen Hablaty, akinek szinte hallani lehetett, ahogy kattognak az agyában a fogaskerekek, annyira gondolkozott, hogy mihez kezdjenek. Maga elé nézett, ahol egy hatalmas szürke felhőt látott kavarogni, s már azonnal tudta, hogy annak az előszelét érzik, s ha belerepülnek, a helyzet sokkal rosszabb lesz. Végül a mellett döntött, hogy kerülőt tesznek. - Mindenki forduljon keletnek, most! - állított egyet a farokszányon, ami elsőre nem is akart megmozdulni, s Hablaty egy perc után tudta csak működésre bírni.

Így, hogy kelete tartottak - Hablaty nem merte nyugat felé vezetni a csapatot, hiszen akkor vészesen közel kerültek volna az Ádáz-szigethez, amire még nem voltak felkészülve -, a szél szemből érte őket, ami szintén nem volt a legjobb, de még mindig kevésbé terhelte a szerkezetet Fogatlan farkán, mint amikor oldalról kapta a széllökéseket.

Hablaty fáradtan nyújtózott egyet, majd elővette a füzetét, benne a térképpel. Ujját végighúzta a Hibbant és az eredeti úticéljuk légvonalán, majd megpróbálta megállapítani, hogy hol tértek le az útról. Nem volt a legegyszerűbb behatárolni, hiszen az ujja lefutott a térképről, ahogy kereste a jelenlegi tartózkodási helyüket.

- Na klassz... - morogta az orra alá, s csak ekkor tűnt fel neki, hogy vízcseppek jelentek meg a térképen... - Mi a... - emelte meg a fejét.

Hamarosan mindnyájuk arcába csapott a vizes hó, ami a felettük lévő felhőből hullott, s néhány perc múlva a latyakot felcserélte az igazi hó, ami néhány erős széllökéssel vágódott az arcukba.

- És még klasszabb... - forgatta a szemét Hablaty, ahogy összehúzta magán a mellényét, s a többieken is látszott, hogy elkezdtek fagyoskodni.

Mivel nem akartak viking-jégszobrokká válni a magas égben, kicsit megszaporázták sárkányuk röptét, a szél ellenére is, abban reménykedve, hogy talán hamarabb átérnek a felhő alatt.

Öreg hiba volt.

Nem véletlenül repültek lassabban szeles időben, hiszen nem csak Fogatlant tudja megpördíteni a szél, de egy kegyetlenebb időjárás még Kampót, vagy Viharbogarat is kitéríti az útjából. Ennek az előjelei már most látszottak, hiszen mindenki alatt imbolyogni kezdett a sárkánya, hiszen ahogy haladtak előre, az időjárás egyre csak eldurvult, s valódi hóviharrá magasodott a hószállingózás.

- Hablaty, le kell szállnunk! - kiabált előre kétségbeesetten Asztrid, hiszen alig tudott Siklója hátán maradni.

- Tudom, de nem látok semmit! - felelte Hablaty, ahogy próbált lefelé nézni, hátha meglát egy szigetet.

- Igen, te nem látsz! Na és Fogatlan? - adta az újabb ötletet Halvér, aki szintén nem ült valami biztosan Bütyök nyergében.

- Remek ötlet Halvér! - kiáltott vissza Hablaty, majd sárkányához fordult, akinek megsimogatta a fejét. Látta rajta, hogy nagyon küzd a fennmaradásért, ő viszont már nem érezte ujjaival Fogatlan pikkelyeit, keze annyira elfagyott. - Pajti, hallottad Halvért és Asztridot, nézzük meg mi van előttünk - kérte.

Fogatlan erre nagy levegőt vett, majd elordította magát, s a lila plazma azonnal elárulta neki, hogy merre járnak épp. Még talán egy szigetet is sejtett valahol, enyhén jobbra tőlük... Tekintetét abba az irányba fordította, s néhány morgással tudatta legjobb barátjával, hogy mit talált.

Hablaty válaszul megint megsimogatta a fejét, majd hátrafordult a nyeregben.

- Srácok, találtunk valamit, és most a legjobb lenne ha... Áh! - de a mondatot nem tudta befejezni. Teljesen váratlanul érte a sárkányt, és lovasát is egy kósza, de nagyon erős légáramlat, ami megint megpördítette őket, s fékezhetetlenül az ellentétes irányba csavarta a röptüket, egyenesen a csapat felé.

Most nem lehetett elkerülni az ütközést, s  Fogatlan először Kampónak, majd Viharbogárnak csapódott neki, s hiába próbálta meg mindkét sárkány megtartani, hogy ne forogjon tovább, az Éjfúria a következő pillanatban zuhanni kezdett, a kiáltozó barátjával együtt.

Senki nem indult utánuk, mert senki nem tudott. Kampó, hátán Takonypóccal összeütközött a cipzárháttal, Viharbogár Asztriddal pedig Halvért és Bütyköt találták el és Suhanó sem maradt sértetlenül.

Bár egyikük sem zuhant le, nem tudtak a főnök fia és sárkánya után menni, hiszen mire feleszméltek, azok már eltűntek a hóviharban...

***

- Fogatlaaan! - kiabált kétségbeesve Hablaty, amikor elhagyta a nyerget, persze nem önszántából. Fogalma sem volt, hogy milyen messze lehetnek a háborgó tengertől, de már rossz jelnek tartotta, hogy barátját sehol sem látja. El nem repült, hiszen nem képes rá, de nem is zuhanhatott le előtte. Pár pillanatig járhatott ezen az esze, mikor érezte, hogy valami nekimegy, és megragadja a karját. Fogatlan fél manccsal elkapta Hablatyot, hogy legalább ne szakadjanak el egymástól újra. Lovasa hamar belekapaszkodott a mancsába, majd valahogy megragadta a nyereg pántját, és azon volt, hogy visszaszenvedje magát barátja hátára.

Ám amikor látta, hogy nincs annyi ideje, félig a nyeregben ülve, pontosabban csak az oldalába kapaszkodva, vaslábával kifeszítette a piros farokszárnyat, így felrántva magukat, elkerülve a jeges fürdőt, ami várta őket odalent. A szél viszont továbbra is ostorozta őket kíméletlenül, s Hablaty egyszerűen képtelen volt felszállni barátja hátára, főleg, hogy ismét pörögni kezdtek a helytelen súlyelosztásból fakadóan.

A helyzet menthetetlen volt.

Hablaty már látta, hogy képtelenség épen és egy darabban kikerülni ebből a helyzetből, de mindent megtett, hogy legalább valamennyire elkerüljék a biztos halált. Hatalmas szerencséje volt, hogy rendelkezett egy olyan adottsággal, miszerint képes volt még vészhelyzetben is ép ésszel gondolkozni, s eszébe jutott, hogy Fogatlan érzett egy szigetet a környéken.

- Fogatlan, a sziget! A szigetre még eljutunk! - mondta ki a lehető legérthetőbben és lényegre törőbben ezt a pár szót.

Fogatlan rájött mire céloz Hablaty, s azonnal irányba fordult, már amennyire tudott. S oldalra dőlve indult meg egy bizonyos irányba. Útjából sokszor kitérítette a hó- és szélvihar, viszont tekintetében ott ült az elszántság, hogy bármi áron eljuttatja a szilárd talajra Hablatyot.

A jeges égiháború azonban nem így vélte. A hó lassan lerakódott, majd odafagyott a fém farokszárnyra, ezzel használhatatlanná téve. Ez az Éjfúria lovasnak is feltűnt, mikor hiába rángatta bal lábát, a kallantyú bizony nem mozdult, így mivel félig volt csak kitárva a piros bőrdarab-pótló, Fogatlan azzal, hogy kitárta a jobb oldalát, saját magával szúrt ki, ugyanis megpördült a saját tengelye körül, s ha ez még nem volna elég: vészesen ereszkedni kezdett, a sziget viszont még messze volt ahhoz, hogy leszállhassanak. A szigetet, amit igazából csak sejtettek, hogy ott van, szirtek szegélyeztek, amik még a földrésztől külön, a tengerből emelkedtek ki, mint egy vár védőfala. Épp e felé a fal felé tartott a zuhanó sárkány és kétségbeesett gazdája.

Fogatlan látta, hogy elkerülhetetlen az ütközés, ezért hamar három plazmabombát lőtt a kemény sziklának, ami omladozott ugyan, de még mindig az útjukban állt. Fogatlan arcán látszott a düh, és a pillanatnyi elkeseredettség, ahogy lőtt még két plazmabombát, amik viszont már könnyűszerrel lebontották előttük a sziklát. A sárkánynak nem volt ínyére, hogy lövedékei nagy részét felhasználta, hiszen mindössze csak hatot tudott tüzelni, utána órák kellettek, mire helyreállt a belső tüze, ami biztosította a tűzokádást és a fagytűrő testhőjét. A kegyetlen hóviharban pedig valahogy meg kell védenie Hablatyot a halálra fagyástól, de ez nem fog menni, ha nem marad egy minimális belső tüze sem.

Ekkor sikerrel átszáguldottak ott, ahol egy pillanattal ezelőtt még egy sziklafal állt, s csak utána látták, hogy pont a szirtek és a sziget között fognak érkezni... a jeges vízbe.

A legrosszabb az volt az egészben, hogy Fogatlan a szárnyai közé akarta zárni lovasát, hogy védje a vízbe csapódás pillanatában, viszont egy újabb széllökés következtében rossz irányba fordultak, Hablaty pedig végleg lefordult a hátáról, s kiáltás kíséretében zuhant a jéghideg habok közé... Fogatlan pedig utána, egyenesen ráesve, amivel még lejjebb lökte barátját  a vízben.

Hablaty levegőért kapkodott, ahogy minden erejével azon volt, hogy a felszínre jusson. A jeges víz összeszorította mellkasát, lefagyasztotta karjait és lábait, amik egyre kevésbé akartak engedelmeskedni. Meg is fulladt volna, három méterrel a vízfelszín alatt ha Fogatlan nem úszott volna alá, ezzel a hátára kapva, s úgy bukkanva ki a vízből. Felszállni viszont nem tudott, így tempósan úszni kezdett egy irányba, egyenesen a sziget partjai felé.

Lovasa vacogott a hátán, ahogy lassan felemelte a fejét, s megnyugodott egy kicsit, mikor meglátta, hogy a szárazföld egyre közeledik feléjük.

 - Fo-fo-fo-fogatlan... Me-me-megfagyok... - motyogta lila ajkakkal a fiú, s csak abban reménykedett, hogy élve eljutnak a szilárd talajig. Idő közben többször is átcsapott a fejük felett egy-egy hullám, ami csak rontott a helyzeten, hiszen Hablatyot egyre többször érte a jéghideg víz.

Fogatlan megszaporázta magát, hogy minél hamarabb érjen partot, ami végül sikerült is, s hamar kiszaladt a vízből, s meg se állt az erdőig, ami a sziget egészét borította. Ott aztán finoman lecsúsztatta Hablatyot a hátáról, aki így háttal dőlt egy fa törzsének, majd sárkánya elszaladt, s hozott néhány faágat, amit az emberektől eltanulva egy kupacba dobált, s utolsó plazmalövésével tábortüzet készített Hablatynak, aki azonnal közelebb mászott a tűzköz, s elkezdte melengetni kezeit.

- Kösz pajti - remegte Hablaty, mikor odakúszott a félfarkú Éjfúriához, s hálásan megsimogatta a fejét. - Na ezt nevezem életmentésnek. És milyen gyorsan tanulsz. - pillantott vissza a tűzre. Fogatlan csak megvonta a szárnyait, jelezve, hogy neki teljesen természetes, hogy segítsen Hablatyon. Hiszen annyi mindent köszönhette egymásnak, hogy felsorolni is sok lenne.

A sárkányon ekkor azonban átfutott egy kellemetlen borzongás. Utolsó plazmalövése ott pattogott tűz formájában az orruk előtt, ami egyet jelentett azzal, hogy az Éjfúria belső tüze igencsak fogytán volt, ami a testhője rendes fenntartására sem volt már elég. Fogatlan fázott.

***

Hablaty nem ült öt percnél többet a tűz mellett, hiszen amit rájött, hogy most már sárkánya is épp annyira fázik, mint ő, úgy döntött, keresniük kell egy fedezéket, hogy egyikük se fagyjon meg.

Mindketten felpattantak, s a közel térdig érő hóban nekiindultak, hogy kerítsenek egy barlangot.

A vihar közben kegyetlenül eldurvult, s olyan hófúvás vette kezdetét, amitől mindössze néhány méterig lehetett ellátni magunk előtt, s ráadásul az egyensúlyozásban sem segített túl sokat, hogy nem lehetett tudni, szilárd talaj, vagy épp valami más van a hó alatt. Hablaty ezért többször is megbotlott, de nem szállt fel Fogatlan nyergébe, mert barátja csak így tudta takarni szárnyával a tomboló időjárás ellen, ami ugyan nem ért sokat, de legalább lépésben tudtak haladni.

Előre bárki megmondta volna, hogy nem fognak messze jutni. A sárkánylovas teljesen át volt ázva, ruhája szinte átfagyott, így nem kellett hozzá sok, hogy végül erőtlenül térdre essen. Úgy érezte, nem tud tovább menni, képtelen elszenvedni magát egy barlangig.

- Jaj Fogatlan, annyira sajnálom... - motyogta megbánóan legjobb barátjának, aki hasonló tekintettel nézett vissza rá. Neki se volt már elég ereje, hogy tovább menjen, hiszen kezdett teljesen átfagyni ő is.

Hablaty lassan lehajtotta a fejét, ahogy átkarolta magát. Érezte, hogy feje egyre nehezebb, karjai és lábai már átfagytak, meg sem mozdultak, arca is szinte megdermedni látszott. Hát így ér véget ez az utazás? Halálra fagynak egy ismeretlen szigeten?...

Fogatlan végső megoldásként az oldalára feküdt, s szárnyaival, mancsaival, magához húzta, ölelte Hablatyot. Fekete denevérszárnyai alatt a lovasa teljesen eltűnt. Érezte, ahogy legjobb barátját gyöngéden a mellkasához szorította, hogy mintha egy jégdarab feküdne a mancsai között. Védelmező ösztöne azonban erősebb volt bármi másnál.

Maradék belső tüzét arra áldozta, hogy felmelegítse szárnyai belső részét s mancsait (a sárkányok ugyanis képesek külön-külön felmelegíteni testrészeiket), hogy Hablatyot megóvja a halálra fagyástól.

Saját élete megóvására azonban már nem hagyott semmit. Csak remélte, hogy kitart addig, míg valaki rájuk talál, amire ilyen hóviharban vajmi kevés esély volt...