7.fejezet - A bajkeverő tojás

Halihóóó, itt a 7. fejezet!

Nem tudom miért vagyok tőle ennyire boldog, hiszen ez az a fejezet, amit hiába futottam át ezerszer, mégis úgy érzem, hogy valami hiányzik belőle... Szerintetek? Mit hagytam ki, mit nem vettem észre, mi hiányzik?

7. fejezet:

Plazmabomba

Hablaty becsapta maga mögött a házuk ajtaját. Rettenetesen dühös volt, de elkeseredett is. Mérges volt Fogatlanra de félt is. A szíve mélyén tudta, hogy ő, Hablaty a hibás. Nem törődött Fogatlannal, s most ez lett a vége...

Szeme előtt újra és újra lejátszódott a jelenet, ahogy Fogatlan megfosztotta magát a műfaroktól, s utána is dacosan nézett fel rá. Aztán haza se jött vele, hanem inkább elvonult a Sárkányiskola egyik karámjába, annak is egy sötét sarkába.

De akkor nem csak a piros anyag szakadt darabokra, hanem Hablaty lelke is...

A fiú dühöngve elindult fel a lépcsőn, olyan erővel csapkodva vaslábát a fához, hogy még Pléhpofa is meghallotta a ház hátuljában. Az apja valójában arra várt, hogy Hablaty végre hazaérjen.

- Nana, csak ne olyan sietősen! - szólt a fia után, akinek hatalmas önkontrollra volt szüksége ahhoz, hogy szót fogadjon. - Asztrid reggel elmondott nekem egy-két dolgot, amikor...

- Kitalálom: amikor elvitte Fogatlant. Ezt nem hiszem el apa, te tudtad...

- Persze, hogy tudtam. Sőt én javasoltam, hogy bátran tegye meg ezt a lépést. - felelte Pléhpofa, s még hozzátette - Jut is eszembe, Fogatlan hol van?

Hablaty elkeseredetten ráncolta a szemöldökét. Most, hogy ki is kellett mondania, már nagyon fájt a tudat, hogy sárkánya eltaszította magától.

- Mi... összevesztünk. Dühös volt rám, én pedig rá, amiért reggel szó nélkül lelépett... Végül... le-... letépte a műfarkát és ottmaradt az iskolában... - Hablaty az utolsó szavakat már a könnyekkel küszködve mondta ki, majd felszaladt a szobájába, s becsapta maga mögött az ajtót.

***

Beesteledett. Felhő nem volt az égen, s ezért a csillagok és a Hold fényében kimondottan világos volt.

De még ilyen fényben is képes volt beolvadni a sötétkék égbe egy repülő árny.

Az Éjfúria úgy siklott a magasban, mintha ott sem lenne.

De bizony ott volt, s nagyon is valóságos volt. Épp annyira, mint az őt követő sárkányok, akik voltak vagy ötvenen. Mind az elveszett kis tojást keresték, az emberek szagát követve, egészen Hibbantig.

És dühösek voltak. Nagyon dühösek...

***

Hablaty nem tudott aludni aznap éjjel. Újra és újra felült, s Fogatlan üres helyét bámulta.

A sárkánynak igaza volt. Asztridnak is igaza volt. Az apjának is igaza volt.

Hablaty nem bírta tovább. Felkelt, felvette kabátját, majd elindult ki a házból. Bocsánatot akart kérni a vikinglánytól, s megköszönni, hogy ő volt elég bátor ahhoz, hogy a szemébe kiáltsa ostobaságát. Bocsánatot akart kérni Fogatlantól, amiért elhanyagolta, s megfogadni, hogy ez soha többé nem fog megismétlődni...

De akkor valami furcsa történt. Hablaty felnézett az égre, s az olyan volt, mintha vibrálna... A fiú megtörölte a szemét, majd újra feltekintett. Valami nem stimmelt...

Egy régi emlék kúszott elő az elméjében. Az este emléke, amikor lelőtte Fogatlant...

Meghallott valami éles, fülsértő hangot, ami egyre erősödött... Nem ő volt az egyetlen, akinek feltűnt, mert az éjjeli őrszemek is ösztönösen felnéztek az égre. Ők is rég tapasztaltak már ilyesmit, de azonnal rájöttek, mi a hang forrása. S egyszer csak felhangzott egy rég hallott felkiáltás:

- ÉJFÚRIA! HASRA!!!

És valóban, alig egy pillanattal később az egyik őrtorony darabokra robbant. Aztán a falu közepén is felcsaptak a lángok.

Sok-sok sárkány tűnt fel az éjszakai égbolton, s mind okádták magukból a tüzet. Voltak ott Siklók, Szörnyennagy Rémségek, Gronkelek, Cipzárhátak... S mind tomboló dühvel támadtak Hibbantra.

A hibbanti tűzokádók pedig igyekeztek megvédeni otthonukat, elenyésző sikerrel. A káosz egy pillanat alatt elszabadult.

Hablaty földbegyökerezett lábbal állt az otthona előtt, mikor apja megjelent mellette. Egyikőjük sem tudott megmozdulni a döbbenettől. Olyan régen volt már az, mikor sárkányok ostromolták a szigetet, hogy szinte már el is felejtették, hogy egy csapat dühös tűzokádó mekkora veszélyt jelent egy faházakkal teli falura.

- Ő az, apa... A másik Éjfúria... - dadogta Hablaty.

- És úgy tűnik, hogy hozta a barátait is... - toldotta meg az apja.

***

Fogatlan nem tudta, hogy mit higgyen. Amit Hablaty tett és mondott, szinte, hogy megbocsáthatatlan...

Amíg ott gubbasztott a Sárkányiskola legsötétebb pontján eszébe jutott, hogy talán túl durván tudatta a fiúval, hogy mérges rá...

Hablaty mindig olyan nagy gondot fordított arra a műfarokra, mindig javítgatott rajta, toldogatta, könnyítette, azon igyekezett, hogy neki, Fogatlannak minél kényelmesebb legyen viselni. Ő meg egy fél pillanat alatt kettétépte több napi munkáját, csak azért, mert egy kicsit felkapta a vizet...

Fogatlan felkelt, majd odasomfordált a piros anyagcafatokhoz az aréna közepén.

Hisz ez tette őt különlegessé. Ettől volt ő más, mint a többi sárkány. Nem tudott egyedül repülni? Na és! Ott volt neki Hablaty. A fiú, aki először mosolyt csalt az arcára - s nem mellesleg akkor még nem is tudta, hogy amit csinál, az a mosolygás!

Arra a következtetésre jutott, hogy ha tudna sem akarna már egyedül szállni az égen. Az egy idegen dolog lett számára, attól a pillanattól fogva, hogy egy éjszaka becsapódott Hibbant sziget sűrű erdejébe - Hablaty jóvoltából. Viszont most hogy belegondolt, hálás volt neki azért, hogy aznap este nem bírt nyugton maradni és lelőtte őt. Hálás volt, mert a farka felét ugyan elvesztette, de helyette barátokkal és igazi otthonnal teljes életet kapott...

De akkor hirtelen egy lila fény villant a falu felől. Majd újra. Aztán magasra csaptak a lángok a házakon, s ez még innen, a Sárkánysuliból is látszott.

Fogatlan nem értette, hogy mi történhetett, de egyet biztosra tudott: Hibbantot megtámadták, s Hablaty élete veszélyben van, úgy, ahogy mindenki másé is...

Ő a sziget védelmező sárkányainak tagja, számítanak rá!

Fogatlan rohanni kezdett a falu felé, s most már kimondhatatlanul bánta, hogy tönkretette a műfarkát...

Hogy is lehetett ilyen naiv, ilyen ostoba!

***

Hablaty tudta, hogy a sárkánytojás komoly veszélyben van. Az Éjfúria valószínűleg azért jött, de ha megérzi rajta az emberszagot, nagy eséllyel végez majd vele. Tehát megoldás: semmiféleképpen nem lelhet rá.

A falu közben több helyen is lángra kapott, ahogy az a sok-sok sárkány megostromolta a szigetet. A sárkánylovasok ugyan próbáltak védekezni, de mivel felszállni is alig tudtak ilyen zűrzavarban, a főnök hamar lefújta az akciót, s inkább a földről támadtak vissza a vikingek.

Sok esélyük ugyan nem volt, de mindent megpróbáltak.

- Gyerünk! Nagyobb sárkányhorda is támadott már meg minket! Annak is ellenálltunk és ennek is ellen fogunk! Vikingek vagyunk! - így bíztatta Pléhpofa a népét, de ő is tudta, hogy egy ilyen váratlan támadást a legnehezebb visszaverni.

S ekkor jutott eszébe valamelyik zseninek egy őrülten okos terv.

- Meg tudjátok még fékezni őket egy rövid ideig? - kérdezte Takonypóc a főnököt.

- Azt hiszem igen... - felelte bizonytalanul Pléhpofa, majd hozzátette - Miért, mire készülsz, fiam?

- Csak bízz bennem főnök...

Ekkor Takonypóc elszaladt Asztridért, a fülébe súgott valamit, majd mindketten elrepültek a szigetről a sárkányaikon.

- Takonypóc, biztos, hogy be fog válni? - kérdezte Asztrid, nem kis aggodalommal a hangjában.

- Persze, hisz a Sikoltó Halál itt született, Hibbanton. És ha Halvér elmélete igaz, akkor ő is minden áron megvédené az otthonát. És mi pont ezt akarjuk.

***

Takonypócnak igaza lett. Ugyanis tizenöt perccel azután, hogy Asztriddal távoztak, most újra megjelentek, ám ezúttal egy hófehér, vörös szemű sárkányóriással a nyomukban. A Sikoltó Halál egy percig sem várt, máris irtani kezdte odafent a népet, szó szerint elsöprő sikerrel. A támadó sárkányok közül sokan elestek a jóvoltából, de sokan el is menekültek.

Hablaty közben berohant a házukba, fel a lépcsőn, majd kiemelte a kosárkából a tojást, s egy lepedőbe bugyolálva a szoba végébe vitte. Volt ott ugyanis egy titkos rejtekhely, amiről addig senkinek sem beszélt. Az egyik deszkát fel tudta emelni, az alatt volt egy kis üreg, pont akkora, hogy a tojás még épp, hogy csak befért.

Ám Hablaty amint lefedte, meghallott egy nagy zörejt odalentről. Először arra gondolt, hogy biztos eltalálták a házukat... De nem. Valaki közeledett a lépcsőn... Hablaty gondolkodás nélkül az ágya fölötti ablakhoz rohant, s az utolsó pillanatban kiugrott rajta. Így már nem láthatta őt az Éjfúria, ami betört a házba.

Hablaty az otthona bejárata felé rohant, ahol az apját sejtette, de Pléhpofa helyett Fogatlanba ütközött.

A két barát egy pillanatig csak nézett egymásra, majd Hablaty a legőszintébb hangján könnyekkel küszködve elindult sárkánya felé - aki ezúttal nem hátrált meg, mivel annyira örült neki, hogy lovasát épségben találta.

- Jaj Fogatlan, annyira sajnálom, bocsáss meg, én...

Viszont Fogatlan résen volt, s csak szeme sarkából, de észrevette, hogy valami árnyékot vetett rájuk...

Azonnal rájött, hogy mi az.

Orrával egy pillanat alatt félrelökte a megdöbbent fiút, ugyanis pont ennyi ideje maradt, mielőtt a fajtársa rávetette magát a tetőről.

- Fogatlaaan! - kiáltotta rémülten Hablaty.

A két sárkány végiggurult a főutcán, egészen a főtérig, majd ott Fogatlan levetette magáról a támadóját.

Mire azonban ez megtörtént, már minden sárkány és viking is a két Éjfúriát figyelte.

Kitört a sárkányharc közöttük, ami ezúttal vérre ment.

A két sárkány lassan kerülgetni kezdte egymást, majd a másik Éjfúria újra nekirontott Fogatlannak.

Hablaty itt ért oda a főtérre, s rögtön bele is akart avatkozni, de Asztrid visszafogta. Hiszen ha két ekkora állat összeverekedett, nem sok maradna abból aki közéjük állna.

A két sárkány villámgyors mozdulatokkal támadott és védekezett. Karmoltak, haraptak és csapkodtak, s a végén a vikingek már azt sem tudták, hogy melyikük lehet Fogatlan, ugyanis a két Éjfúria rettentő gyors volt, annyira, hogy szemmel nem tudták követni a harcot.

De akkor tört ki a pánik igazán, mikor egyikük felemelkedett, s pont olyan magasságban lebegett, hogy a lent lévő ne érje el. S akkor a másik Éjfúria rájött ellenfele gyenge pontjára.

Az emberek hirtelen szétszaladtak, ahogy a két verekedő sárkány kitört az őket körülvevő körből. Hablaty is szaladt utánuk, elhatározta ugyanis, hogy véget vet a harcnak. Tudta, hogyha nem avatkozik közbe, az egyik sárkány meg fog halni a küzdelem végére.

A falu egy magas szirten feküdt, s annak a szirtnek a széle felé tartottak a verekedők.

Hablaty ekkor hirtelen elkiáltotta magát.

- ÁÁÁÁÁLJ!

Ezzel elérte a célját, ugyanis mindkét sárkány rá tekintett. Csakhogy nem úgy, ahogy gondolta. A másik Éjfúria hirtelen átugrott Fogatlan fölött és Hablatyot kezdte el üldözni.

- O-ó, ezt nem egészen így terveztem... - s ezzel futásnak eredt a szirt szélén. A szeme sarkából viszont látta, hogy üldözője mindjárt utoléri, egy lépés és...

De akkor Fogatlan rohant a képbe, és mindenki szeme láttára rávetette magát a másik Éjfúriára, mielőtt az elérhette volna Hablatyot, de ennek következtében a két sárkány egymásba gabalyodna legurult a szirtről. Lezuhantak...

- FOGATLAAAN NEEEEEE!!! - kiáltotta Hablaty, ahogy a szirt széléhez rohanva, megtörten bámult a sötét mélységbe. Fogatlan tudta. Tudta, hogy le fognak zuhanni.

***

A Sikoltó Halál hamar elüldözte a támadókat, ám ez nem lelkesítette Hablatyot és a sárkánylovasokat.

Amint elmúlt a veszély és nem kellett tovább védeni a szigetet, mind sárkányhátra szálltak és elindultak arra a partszakaszra, ahol a két Éjfúriát gyanították.

Bár mind tudták, hogy az a két sárkány rettentő magasságból zuhant le, és ha legalább az egyik nem használta a szárnyait, akkor...

Hablaty Asztrid háta mögött utazott. A lány érezte, hogy a mögötte ülő reszket.

- Ne aggódj Hablaty, megtaláljuk... - nyugtatta Asztrid. - Erős sárkány ő, meg tudja védeni magát...

- De még ő sem tud elhárítani egy ekkora zuhanást, főleg, hogy nem is tud repülni, és közben még meg is kell védenie magát a fajtársától... - szipogott Hablaty.

Fél perc múlva leszálltak a homokos partra. Halvér sietve körülnézett: nyomokat keresett, bármit, ami utalna az Éjfúriák ottlétére.

- Hmmm... Ahogy látom, itt még folytatódott a sárkányharc...

- Tehát éltek, mikor leértek - toldotta meg Takonypóc, majd követni kezdte a nyomokat - Valószínűleg a vízbe zuhantak, mert a nyomok itt kezdődnek a tengerparton.

Azonban mire ezt Takonypóc végigmondta, a többiek már mind Kőfejre figyeltek. A lány ugyanis holtra vált arccal bámult egy pontra a tengerparton.

- Jaj ne... nézzétek!... - mutatott előre.

A nyomok a homokban messze értek véget. S ott, a kavicsos terepen hevert Fogatlan nyerge darabokban, széttépve, körülötte vérfoltokkal.

- Nem... NEM!!! - kiáltotta Hablaty, majd teljes sebességgel rohanni kezdett felé, a többiek pedig utána.

Ott térdre esett, s zokogva ráborult a nyereg darabjaira.

Ennyi maradt volna a sárkányából? Ennyi?

Ezek a vérfoltok...

Az ő Fogatlanja ezek szerint elesett...