Epilógus - Ádázok és Fúriák

Nos hát, most már tényleg itt a vége a kis drágának ezzel a szösszenettel. Nem tudom, mit mondhatnék. Fergeteges élmény volt, amikor sorra (ám kisebb fennakadásokkal ugyan, főleg úgy október környékén) pakoltam ki a fejezeteket, és alatta olvastam a hozzászólásokat, illetve amikor személyesen írtatok nekem facebookon vagy hangoutson ( és RidingLove Dragon megvarrta azt a woodoo babát, szóval tényleg féltem néha XD).
Szóval igen, egy kicsit büszke is vagyok magamra azért, mert nagyon szeretem ezt a történetet, és főleg azt, hogy az összes ihlet hozzá úgy hajnali három környékén jött, vagy egy tömegközlekedési járművön, és mindkét esetben ott volt a veszély, hogy  elfelejtem, így a telefonom lassan de biztosan megtelt jegyzetekkel :D  De leginkább a történet és a blog amire büszke vagyok :) És köszönöm nektek a rengeteg türelmet és lelkesedést! hamarosan találkozunk az Álomháborúban, ám addig még van egy kis várakozási, rákészülési idő, de közben mindenfélével foglak itt bombázni titeket :3

Ennyi duma kellett most, hiszen mégiscsak zárás következik. De egyúttal egy nyitás is egy új világ felé...
(ezernyi kérdésem és közlendőm van, azt majd egy másik cikkben :) )
Szóval...

Epilógus

A szirtről egy nőstény Éjfúria figyelte Suhanó vonuló menetét. Fiatal volt, arca hamvas, finom vonású, tekintete vágyakozó, s kék szemei úgy ragyogtak mint tintafekete égen a Fénylő Hold.

Gondolatai az ég felé húzták, azt súgták: "el innen, el innen, fel az égre, majd fordulj délre..."

Lépett egyet előre, nem mert felemelkedni, mégis kitárta szárnyait. Húzta a mélység a szirt melletti sötétség. De volt még egy annál nagyobb sötétség is a szigeten, aki megragadta a láthatatlan láncot a nyakán, s nem engedte, hogy elinduljon.

Szállt volna, repült volna, de nem tehette. Nem volt valódi lánc, ami lefogta volna, mégis a sziget fogja volt.

De ki ez a sárkány? Mi ez a képzeletbeli láncos-izé?

Nos ez, kedves olvasó, ez már egy másik történet.